Sok cég a gazdasági-jogi helyzetével visszaélve teszi rendszeressé azt a rossz állapotot, amit az egymás közötti nemfizetés teremt – állítja Szilágyi Zoltán ügyvéd. Egy bevásárlóközpont például szóba sem áll olyan beszállítóval, amelyik nem fogadja el a hosszú – 90 vagy nemritkán 120 napos – fizetési határidőt; ebből pedig az következik, hogy gyakran a kisvállalat sem tud korábban fizetni a neki beszállító cégeknek.
Az építőiparban például ahhoz, hogy valaki megszerezzen egy megrendelést, eleve a reális ár alatt ad árajánlatot, és bár az alvállalkozókkal kötött szerződésében sokszor van 90 napos fizetési határidő, azok legtöbbször jóval hosszabb idő, akár egy év elteltével kapják meg a pénzüket, ha megkapják. Ez viszont előbb-utóbb az elvégzett munka minőségére is hatással lesz.

Per helyett felszámolás

Amikor valaki úgy dönt, hogy lesz, ami lesz, megszerzi kinnlevőségeit, nem sok legális megoldás közül választhat, de ennél is kevesebb az, ami tényleg pénzének a befolyását eredményezheti.
A hatályos jog szerint a hitelező a bírósághoz fordulhat. Csakhogy ez nagyon ritkán vezet eredményhez. Az ügyvéd szerint legtöbbször már a szerződés sem megfelelő; nincs rendesen előkészítve, nincsenek benne biztosítékok. Ebből következően pedig, amikor végül bíróságra kerül egy nemfizetési ügy, ott először is a követelés jogosságának bizonyítása igényel hosszú hónapokat.
A tapasztalatok szerint a legtöbb hitelező túl sokat vár, mielőtt bírósághoz fordulna. Sokszor addigra már felszámolás alatt áll az adós. És miután a hazai vállalakozások legtöbbje alultőkésített, a hitelező jó eséllyel elbúcsúzhat jogos követelésétől.
Úgy tűnik, a pereskedés helyett érdemesebb felszámolási eljárást kezdeményezni a nem fizető ügyfél ellen. Ez bármely csekély összegű elismert tartozás fizetési határidejének lejártát követő hatvan nap után megtehető. Ennek az eljárásnak – a perrel szemben – előnye, hogy szigorúbb határidőhöz kötött, és az intézkedés nem odázható el ügyvédi leleménytől és bírói szándéktól függően akár évekig.
Miután a felszámolási eljárás az adós fizetésképtelenségének megállapítására irányul, ezzel az addig nem fizető vállalkozót olyan kényszerhelyzetbe lehet hozni, amely akár még a követelt összeg kifizetéséhez is vezethet. A fizetésképtelenség kimondása előtt a bíróság ad még egy lehetőséget az adósnak: van újabb harminc napja, hogy fizessen. És a tapasztalatok szerint azok, akik „csak” azért nem fizettek időben, mert más hitelezőt részesítettek előnyben – vagy közben forgatták a pénzüket –, valószínűleg kiegyenlítik tartozásukat.

Költséges megoldás

Csakhogy ehhez a hitelezőnek jól kell ismernie az adós céget. Ha ugyanis az valóban fizetésképtelen, nem valószínű, hogy az egyszerű hitelező a pénzéhez jut a törvény szerinti kifizetési sorrendben. Kiadásai viszont biztos, hogy lesznek: a negyvenezer forintos eljárási díj, a felszámolási hirdetmény megjelentetése vagy az akár százezrekre is rúgó ügyvédi költség mind azt terheli, aki az eljárást indította.
A felszámolási hirdetményeket azonban mindenkinek érdemes figyelnie, mert ha valaki a hirdetmény megjelenését követő 40 napon belül nem jelenti be a követeléseit, már csak a kielégítendők sorának végére állhat be. És bár az ügyvéd tapasztalatai szerint sokan a felszámolási eljárás megindulásának hírére inkább a fizetést választják, az már nagyon ritka, hogy a felszámolás során a hitelezők sorába beállva valaki a pénzéhez jusson.
Igazán üdvözítő megoldás azonban nincs, már csak azért sem, mert a magyar jogrendszer – és a bírói gyakorlat – még mindig az adóst részesíti előnyben, hangsúlyozza Szilágyi. Pedig e múltból származó örökségnek semmi más hozadéka nincs, mint hogy a gazdaság szereplőit hajlamossá teszi a „bliccelésre”.

Nehéz a megelőzés

A nagy hagyományokra visszatekintő nyugati piacgazdaságokban a hitelezők védelmére kidolgozottabb jogi eszközök állnak rendelkezésre, és a gazdasági élet szereplőinek attitűdje is más. Ott működik a biztosítékok széles spektrumának rendszere, például a garanciavállalás vagy a kezesség intézménye.
Magyarországon a szerződésben ki lehet kötni inkasszót – már ha a fizetésre kötelezett hozzájárul –, ami arra jó, hogy nem az adós dönti el, mikor fizet. Lehet bankgaranciát kérni, ami viszont a legtöbbször nem fizetési, hanem teljesítési garancia. És bár nálunk is ismertek a kezességi, az óvadék-, a zálogjog vagy a biztosítéki célú tulajdonszerzési és engedményezési megállapodások, illetve az úgynevezett támogatólevelek, ezek alkalmazhatóságát nagyban korlátozza a piaci verseny. Ráadásul ezek amúgy sem a kisvállalkozások eszköztárát bővítik.
Sajnos, aki valamilyen árut vagy szolgáltatást értékesít, az ki van téve annak, hogy a vevője a fizetési határidő lejártával nem egyenlíti ki a számlát, s ezt még a legkörültekintőbb, minden részletre kiterjedő szerződés sem akadályozza meg.

A megelőzés praktikái

Elméletileg azonban az eladónak – főleg áru értékesítésekor – több lehetősége is lenne. Kiköthető biztosíték, például az, hogy a fizetés megtörténtéig a tulajdonjog nem kerül át a vevőre – javasolja a szakember. Ám ennek is vannak előnytelen következményei. Egyrészt az, hogy az egyre keményebb piaci versenyben ez hátrányt jelenthet; másrészt, ha a vevő továbbadja az árut, már nincs meg a tárgy, amin a tulajdonjogot érvényesíteni lehetne. Ebben az esetben marad a kártérítési igény, ami nem más, mint pénzkövetelés, ergo, a kör bezárult.
Nyugat-Európában például a jog elismeri a meghosszabbított tulajdonjog fenntartásának intézményét, vagyis ilyen esetben a továbbértékesített áruból befolyó pénzösszeg kedvezményezettje a fennálló követelés erejéig – engedményezés útján – az eredeti tulajdonos lesz. A hazai jogrendben ez olyannyira kérdéses még, hogy felszámolási eljárás esetén például a tulajdonjog csak a raktárban lévő árukészletre értelmezhető.
A biztosíték kikötésének másik korlátja, hogy a hazai bírói gyakorlat azt mutatja, hogy a jövőbeli követelés engedményezése bizonytalan intézmény, mert előre nem lehet tudni, kivel szemben és mekkora összegben áll majd fenn a követelés. Pedig ezek az engedményezés elengedhetetlen elemei.
A hitelező jog szerinti lehetőségei eddig terjednek. És valljuk be, ez nem ad okot optimizmusra. Egy biztos. A gyors cselekvés és az adósról beszerzett korrekt információk kulcstényezők a pénz behajthatóságában. Hiszen a hitelezőnek semmi más lehetősége nincs, mint legális – ám nem mindig jogi – eszközökkel sarokba szorítani őt úgy, hogy az kénytelen legyen fizetni. A jogos követelések behajthatósága persze nem csak Magyarországon problémás. Jól mutatja ezt, hogy az EU is most alakította ki a késedelmes, illetve nemfizetések egységes szankciórendszerét.


Megjelent a Piac és Profit üzleti magazin 2002. július-augusztusi számában