Gyanús jelek, dörzsölt megoldások: így kerülje el a feketén foglalkoztatást

Elkezdődött a nyári „uborkaszezon”, a szabadságolások időszaka, ugyanakkor a nyár nem jelent egyet az eseménytelenséggel, hiszen új munkaerőre ilyenkor is szükség van, és ezt a hiányt (vagy igényt) a szabadság miatt kieső támogatás még jobban felszínre hozhatja. Azonban nem árt résen lenni, ugyanis ezzel együtt a fekete foglalkoztatás is elterjedt gyakorlattá válik ezekben a hónapokban: akiket pedig „feketén”, azaz bejelentés nélkül alkalmaznak, komoly hátrányba kerülhetnek. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt, a gyedet, a szülési szabadságot, de még a hitelfelvételhez szükséges jövedelemigazolást is – hívta fel a figyelmet Dénes Rajmund Roland, a Humán Centrum igazgatója.

“Az EFO-nál már csak a nyugdíjas- vagy diákszövetkezeti foglalkoztatása az előnyösebb, ugyanis az EFO esetén fizetendő közteherjegy mértékét a munkáltatóknak akkor is meg kell fizetniük, ha a dolgozókat csak napi 4 vagy 6 órában alkalmazzák. Ezzel szemben a nyugdíjas- vagy iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazott nyugdíjas vagy diákok után csak a ledolgozott órákat kell kifizetniük, cégcsoportunkon belül minden HR adminisztrációt, bérszámfejtést és bejelentést a HumánCentrum Nyugdíjas Szövetkezet vagy a Mind-Diák Szövetkezet lát el” – emeli ki az igazgató. Dénes Rajmund szerint a rossz tapasztalatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az álláskeresők szívesebben fordulnak HR szolgáltatóhoz, mert így megbizonyosodhatnak arról, hogy törvényes, bejelentett munkahelyük lesz.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo