Gyanús jelek, dörzsölt megoldások: így kerülje el a feketén foglalkoztatást

Elkezdődött a nyári „uborkaszezon”, a szabadságolások időszaka, ugyanakkor a nyár nem jelent egyet az eseménytelenséggel, hiszen új munkaerőre ilyenkor is szükség van, és ezt a hiányt (vagy igényt) a szabadság miatt kieső támogatás még jobban felszínre hozhatja. Azonban nem árt résen lenni, ugyanis ezzel együtt a fekete foglalkoztatás is elterjedt gyakorlattá válik ezekben a hónapokban: akiket pedig „feketén”, azaz bejelentés nélkül alkalmaznak, komoly hátrányba kerülhetnek. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt, a gyedet, a szülési szabadságot, de még a hitelfelvételhez szükséges jövedelemigazolást is – hívta fel a figyelmet Dénes Rajmund Roland, a Humán Centrum igazgatója.

A munkavállalónak pedig szintén a szó szoros értelmében fizetnie kell: a feketén, szürkén megkapott „munkabér” ugyanis adóköteles, ezért a megszerzett jövedelmet a munkavállalónak kell bevallania. Ennek elmaradása – a személyi jövedelem adó be nem fizetése – miatt a munkavállaló is súlyos büntetést kaphat. Arról nem is beszélve, hogy az így töltött munkanapok után nem jár később nyugdíj, és a jövedelemigazolás sem tartalmazza majd az így keresett bért, ami például egy ingatlanvásárlás esetén komoly hátrányt jelent a banki hitelbírálatnál. Ezen felül az orvosnál is kellemetlen meglepetés érheti az embert, amikor kiderül, hogy a TB fizetés elmaradása miatt nem jogosult az egészségügyi ellátásra.

Válasszunk atipikus alternatívákat!

Ha egy munkaadó nem akarja felvenni a munkavállalót, még mindig kölcsönözheti, ami jelentős  előnyökkel jár, mert az új személyzet toborzása, pótlása és a bérjellegű ráfordítások is a munkaerő-kölcsönző cégre hárulnak. A munkaerő-kölcsönzés ára így nem bérköltségként jelentkezik, hanem adóalap-csökkentő tényezőként, ezért egyéb költségként számolható el. Illetve, ezzel a HR és munkaügyi osztályokat is tehermentesítik, mert a kölcsönzőcégek átvállalják a teljes munkaügyi adminisztrációt, hatósági bejelentést, a bérfizetést és bérszámfejtést a kölcsönbe vett munkavállalók után” – fejti ki a szakértőEzen felül kitér arra az eshetőségre is, ha csak néhány hétig vagy hónapig tartó, szezonális foglalkoztatásról van szó – ebben az esetben a munkáltató még mindig dönthet az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) mellett.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo