Gond van a magyar kukoricánál

Az egy évvel korábbinál 15-20 százalékkal kevesebb, várhatóan mintegy 5 millió tonna lesz a hazai kukoricatermés idén. A visszaeső termésátlag mellett idén a gombafertőzés is nagyobb arányú, a termés mintegy harmadát érinti – hangzott el szerdán az Agroinform.hu online konferenciáján.

Dr. Körösi Katalin Orsolya, a Kukorica Kör Egyesület szakmai és operatív igazgatója bevezető előadásában kiemelte, hogy a 2022-es rekordmértékű aszályt követően az idei nyár időjárása is rendkívül kedvezőtlenül érintette a gazdálkodókat, ezért minden eddiginél fontosabb feladat annak feltárása, hogy hogyan lehet hosszabb távon is fenntarthatóvá tenni a kukoricatermesztést Magyarországon. Szemléletváltásra van szükség, az automatizmusok többé már nem működnek – hangsúlyozta a szakértő.

Nagyot esett a termésátlag
Nagyot esett a termésátlag
Fotó: Depositphotos

Dr. Kovács István, a KITE terménykereskedelmi üzletág-igazgatója elmondta, hogy a kukorica betakarítása mostanra csaknem befejeződött. Ez a művelet idén a hőstressz miatt rendkívül korán kezdődött: míg tavaly ilyenkor a kukoricaterületek 45-50 százalékán végeztek a betakarítással, idén ez az arány már eléri a 85-90 százalékot. A termésátlag a tavalyi 7,5-8 t/ha érték helyett idén csupán a 5,5-5,7 t/ha értéket éri majd el. Tekintettel a tavalyinál nagyobb vetésterületre, az idei össztermés mértéke mintegy 5 millió tonna lesz, szemben a tavalyi 6 millió tonnával.

A szakember rámutatott, hogy bár tőlünk keletebbre előfordulnak még rosszabb kukorica termésátlagok (Romániában 3 t/ha, Bulgáriában 4 t/ha érték körül alakul), Európa össztermelésére nem gyakorolt negatív hatást az időjárás (Ausztriában 10 t/ha, míg Németországban 9 t/ha a termésátlag). A világtermelés a tavalyi 1,2 milliárd tonnás mennyisége is gyakorlatilag teljesülni fog 2024-ben is, ezért jelentősebb áremelkedésre a gazdák nem számíthatnak a közeljövőben.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo