Felújítási láz lett a magyarokon

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk. A felújítási kedv érezhetően erősödik az elmúlt évek visszafogottsága után: a lakástulajdonosok közel harmada már idén tervez ilyen munkálatokat. Többségük megtakarításból fedezné a felmerülő költségeket, míg minden ötödik felújító pénzintézeti hitellel egészítené ki forrásait. Ők jellemzően 2-3 millió forintos személyi kölcsönben gondolkodnak, de sokan érdeklődnek az állami otthonfelújítási támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes hitellehetőségek iránt is – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

Alternatív források: VOP, SZÉP-kártya és állampapír

Jelentősen befolyásolja a felújítási terveket a Vidéki Otthonfelújítási Program, amely az 5 ezer fő alatti települések lakóit célozza meg: ahol elérhető az állami támogatás, nagyobb arányban terveznek beruházásokat, főleg az alacsonyabb jövedelmű háztartásokban. A SZÉP-kártyát érintő idei szabálymódosítás, amely lehetővé teszi bizonyos felújítással kapcsolatos termékek megvásárlását az egyenleg terhére, szintén jelentős érdeklődést generált: a SZÉP-kártyával rendelkező felújítók közel fele tervezi, hogy kihasználja a lehetőséget. Emellett az állampapírból származó kamatokat is sokan fordítanák lakásfelújításra, az állampapírral rendelkező felújítók egyharmada legalább részben ebből finanszírozná a kiadásokat.

Többen tartanak a felújítás buktatóitól

A magyar ingatlantulajdonosok többsége jellemzően csak 5 évente vagy ritkábban szánja rá magát egy felújításra. Az idénre munkálatokat tervezők fele legfeljebb egyhónapos időtartammal kalkulál, harmaduk ennél hosszabb idővel, de legfeljebb fél évvel. A lakásfelújításban gondolkodók leginkább a költségeket befolyásoló nehézségektől tartanak: a tervezettnél többe kerül az alapanyag (57 százalék), előre nem látott plusz munkákra lesz szükség (49 százalék), többe kerül a munkadíj (46 százalék), 34 százalék pedig egyenesen attól, hogy becsapják a vállalkozók. Sokan aggódnak a stressz miatt is, a családi vagy párkapcsolati konfliktusoktól való félelem a felújítók 25 százalékánál van jelen.

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo