Ezt látni kell, immár robotok grasszálnak a prágai járókelők között

A Foodora új korszakot kezd meg Csehországban: elindítja a meleg ételek és élelmiszerek robotos kiszállítását Prágában. A tesztprojekt a cseh főváros 8. kerületében zajlik, ahol három robot szállít McDonald's rendeléseket körülbelül 2 km-es körzetben. Ez a kezdeményezés közvetlenül épít a svéd sikermodellre, ahol márciusban indították el a cég első európai robotkiszállítási programját.

“A Foodora mára a város szerves részévé vált, és hisszük, hogy a jövő logisztikája elképzelhetetlen az alakító részvételünk nélkül. A technológia rohamléptékű fejlődésével hamarosan nálunk is megjelenhetnek a kiszállító robotok, ám fontos szem előtt tartani: egy fejlesztés akkor igazán sikeres, ha valós problémára ad megoldást.

Magyarországon mindig is nélkülözhetetlenek lesznek a futárpartnereink, a technológiai lehetőségekre pedig inkább kiegészítésként gondolunk.

A robotok igazi hozzáadott értékét jelenleg azokon a területeken látom, ahol érdemben könnyíthetik meg a futárok munkáját.

Ilyenek azok a területek, ahol a futároknak is nehéz közlekedni, például a belváros nehezen megközelíthető, vagy forgalomtól elzárt részei, vagy akár elég a plázákra gondolni, ahol robotok könnyedén összegyűjthetik az éttermekbe beérkező rendeléseket, és azokat elszállítják egy átvételi pontra.

Ezeket a lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, és amint a technológia éretté válik a gyakorlati alkalmazásra, mi készen állunk a bevezetésére.” – teszi hozzá Garay Péter, a Foodora Magyarország ügyvezetője.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo