Ez így nem mehet tovább - Lázár János előáll egy programmal

Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium - közölte Lázár János tárcavezető.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Lázár János kifejtette, a járvány alatt jelentősen visszaesett az utasszám, de az utóbbi fél évben érdemben nőtt a tömegközlekedés iránti igény. 2022-ben a kormány úgy döntött, a vasúti közlekedésben a főváros környékére koncentrálja az erőforrásokat, ehhez pedig munkaerőre van szükség, 100-150 ember is sokat számít. A balesetmentes közlekedés biztosítása mellett részben a személyi erőforrások átcsoportosítása az oka annak, hogy augusztustól tíz mellékvonalon szünetel a vasúti közlekedés.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, a szocialista kormányok vonalbezárásaival szemben most biztosított az utasok közlekedése, a vonatpótlóbuszok akkor és ott viszik el őket céljukhoz, ahol és amikor korábban a vonat tette.

A politikus rámutatott, a Budapest-Belgrád vasútvonal 2,2 milliárd dollár értékű fejlesztése kiemelt fontosságú a teherszállítás szempontjából, ahogy a nyugat-keleti átmenőforgalom feltételeinek javítása is, ahol Budapest jelenti a szűk keresztmetszetet. A déli körvasút építése ugyan beleütközött a 11. kerületi polgárok tiltakozásába, de a kormányzat nyitott a kompromisszumra – például a zajcsillapításban –, magából a programból azonban nem engedhet, az ország szempontjait budapesti politikai csaták nem írhatják felül.

A KRESZ-módosításról szólva a miniszter kifejtette, a szabályok utolsó nagy változása 2009-ben történt, azóta sokkal többen, többet és többféleképpen használják az utakat, új közlekedési formák, elektromos kerékpárok, rollerek jelentek meg. A módosítást széles körű egyeztetés előzi majd meg, minden javaslatot meghallgatnak, a legfontosabb szempont a védtelen közlekedők, a gyalogosok és kerékpárosok érdekeinek védelme lesz.

(MTI) 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo