Európa-bajnok a kezességvállalás a kkv-hitelezésnél

Az európai átlagot négyszeresen meghaladó gdp-arányos kezességvállalással segítették a magyar garanciaintézmények a hazai vállalkozások hitelhez jutását. Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint mindez kis- és középvállalkozások sokaságának tette lehetővé, hogy a nehéz gazdasági körülmények, a megugró finanszírozási költségek között hozzáférjenek a túlélést biztosító alacsony kamatozású államilag támogatott hiteltermékekhez.

2022 után 2023-ban is Magyarországon segítették a leginkább a hazai kis- és középvállalkozásokat a garanciaintézmények, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVGHA). A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb adatai szerint a magyar vállalkozások a bruttó nemzeti termék (GDP) 4,4 százalékát kitevő kezességvállalás felhasználásával tudtak megjelenni a hitelpiacon, miközben az AECM országok átlagában csak a GDP 1 százalékát teszi ki a garanciaintézmények szerepvállalása. Magyarország mögé a dobogóra Franciaország és Románia került, ahol a GDP 2,5-2,5 százalékát kitevő garancia segíti az adott ország vállalkozásainak működését.

Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben a kkv-szektornak juttatott új hitelek 80 százalékára vállaltak kezességet, összességében pedig minden második, a szektorban lévő hitel mögött ott áll a Garantiqa.

Szabó István Attila szerint a hitelek 80 százalékára vállaltak kezességet
Szabó István Attila szerint a hitelek 80 százalékára vállaltak kezességet
Fotó: Garantiqa

Annak ellenére, hogy Magyarországon a vállalati hitelállomány a GDP mindössze 17-18 százalékát éri el, ami az EU-átlagának nagyjából a fele, az AECM statisztikái szerint a hazai garanciaintézmények a kkv-k egyre komolyabb részét érik el. A legfrissebb adatok szerint tavaly az összes hazai kkv 10,6 százalékát segítette már garanciaintézmény, ami a régiónkban a legmagasabb arány. (Öt éve, 2018-ban a hazai kis- és középvállalkozások mindössze 2,6 százalékát tudták támogatni szolgáltatásaikkal a magyar garanciaintézmények.) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo