A belföldi vándorlást egyébként is nagyon erős Budapest-centrikusság jellemzi, hiszen az összes vármegye esetében megfigyelhető volt, hogy az elköltözők legnagyobb része a fővárost vette célba. A legalacsonyabb ez az arány Tolna vármegye esetében volt (18 százalék), ott a szomszédos Baranya versenyezni tudott Budapest vonzerejével (ugyancsak 18 százalék). Pest vármegyét leszámítva Nógrádból választotta a legnagyobb többség (33 százalék) Budapestet új lakóhelyének, a többi vármegyében ez az arány 23-28 százalék között alakult. A főváros mellett kiemelt célpont továbbra is Pest vármegye, ahová a költözők 8-29 százaléka mozdult. A legalacsonyabb ez az arány Tolnában volt, de 10 százalék alatt maradt Győr-Sopron, Vas, Somogy és Veszprém esetében is, vagyis jellemzően a fejlettebb nyugati megyékben élők számára volt kisebb vonzereje Budapest környékének. A legmagasabb, 29 százalékos arány pedig Nógrád esetében volt tapasztalható, ami a kisebb fejlettség mellett a földrajzi közelséggel is magyarázható. Közép-Magyarország mellett továbbra is a szomszédos vármegyék voltak a költözők fő célpontjai, vagyis a korábbi évekhez hasonlóan elmondható, hogy ha rá is szánják magukat a magyarok a költözésre, akkor sem mennek messzire. Ezen belül is vannak hagyományosan erős kapcsolatok egyes vármegyék között, ilyen például Szabolcs és Hajdú-Bihar, valamint Bács-Kiskun, illetve Békés és Csongrád-Csanád kapcsolata. Ezeket a rövidebb költözéseket gyakran egy-egy nagyobb beruházás, a munkahely lehetősége motiválja, részben ennek tudható be Hajdú-Bihar és Csongrád népszerűsége, ahol a jelenleg felfutó komoly autóipari beruházások jelentős munkaerőt szívnak fel.