Érd a legdrágább vidéki város

Nőtt az áremelkedés üteme a megyei jogú városokban, az új építésű lakások négyzetméterára átlagosan 1,22 millió forint, ami éves szinten 12 százalékos drágulást jelent – derült ki az Otthon Centrum harmadik negyedéves felméréséből. A legdrágább város Érd, a korábbi listavezető Debrecen most csak a negyedik helyen áll.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legtöbb, konkrétan 50 beruházás továbbra is Debrecenben van folyamatban, amelyet Szeged 38 és Győr 27 projekttel követ. A triót a 100 ezer főnél népesebb városok követik: Székesfehérváron, valamint Nyíregyházán szintén több mint 20 projekt épül.

A kisebb városokban jóval kevesebb új lakásfejlesztés ismert, egyetlen kivétel Szombathely, 17 projekttel, míg a nagyvárosok közül Miskolc marad el az átlagtól, mindössze 7 beruházással. A lista végén Esztergom és Hódmezővásárhely áll, ahol mindössze egy-egy kisebb lakásszámú beruházás van folyamatban, míg Békéscsabán, Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív társasházi lakásépítés.

Az épülő lakások számát tekintve Debrecen áll az élen, 1300 épülő lakással, míg Szeged a második 1000, Győr pedig 800 lakással a harmadik. Így mind a projektek, mind a lakásszám rangsorában ugyanaz a három város vezeti a mezőnyt.

Érdemes kiemelni, hogy a harmadik negyedévben 34 projekt keretében összesen 575 új lakás építése indult el. Ezek közül 30 fejlesztés – 524 lakással – már meg is jelent a hirdetési felületeken, míg a többi esetében a kivitelezés megkezdődött, de a fejlesztők egyelőre kivárnak az értékesítéssel. A legtöbb, összesen 7 új projekt Debrecenben startolt el.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo