Elkerülhető-e a nyugdíjkorhatár emelése?

Lépten-nyomon olvashatunk a nyugdíjrendszer problémáiról. A fokozatosan elöregedő társadalom azonban nem csak hazánkra, de Nyugat-Európára is jellemző, és az aktív munkaerőt illetően igencsak csekély az utánpótlás.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Emelkedik a nyugdíjas népesség aránya

Az egyre fejlettebb orvostudománynak, az egészségesebb életmódnak, és a széles körben elérhető gyógyszereknek köszönhetően az emberek egyre tovább élnek, így az idősek aránya folyamatosan emelkedik a nyugati társadalmakban. A prognózis szerint 2050-re várhatóan 2 milliárd nyugdíjas lesz a Földön, ami a teljes népesség több mint 26 százalékát teszi majd ki. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint hazánkban jelenleg közel 2,5 millió nyugellátásban részesülő személy él, miközben hazánk lakossága 9,7 millió fő. Az arány pedig növekedni fog a nyugdíjasok javára a jövőben.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már többször is figyelmeztetett, hogy globális szinten szükség van a nyugdíjkorhatár emelésére. 2050-re ugyanis a korhatár elérését követően várhatóan a nők 24, a férfiak 20 évet fognak élni átlagosan. Ez a szám 2010-ben 20 és 17 volt.

Számos tagállam, köztük Magyarországon is, úgynevezett felmenő rendszerben, 65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt 2022-ig, miközben több nyugat-európai ország ennél is magasabb, 70 év feletti korhatár bevezetését tervezi.

Létezik-e megoldás a nyugdíjproblémára?

Az OECD egy 2019-es tanulmányából az is egyértelműen kiderül, hogy a 2022-ig fokozatosan 65 évre emelkedő magyar nyugdíjkorhatár még kevés lesz a hazai nyugdíjrendszer problémáinak megoldására. A szervezet javaslatai szerint a nyugdíjkorhatár további, akár 72 éves korig történő emelésére is szükség lehet.

Magyarországon ugyanis jelenleg a nyugdíjas kor kezdetén várható élettartam a nőknél 21, a férfiaknál pedig 16 év. Ez pedig nagyon hosszú inaktivitási időtartamot jelent. Emellett hazánkban jelentős a veszélye a nyugdíjasok elszegényedésének is.

Kimutatások szerint a minimálbérrel vagy alacsony keresettel rendelkezők a jelenlegi nyugdíjrendszer alapján a nyugdíjba vonulásukat követő 10-15 éven belül elérik a szegénységi küszöböt.Erre szintén jó megoldás lenne az aktivitási idő további kitolása.

Hogyan kerüljük el a nyugdíjkorhatár emelést?

Bár társadalmilag hasznos a nyugdíjkorhatár emelése, sokan mégis azt érezhetjük: nem szeretnénk 70 évesen is dolgozni.

Létezik azonban egy olyan megoldás, amely egyszerre segít a megfelelő anyagi biztonság elérésében és a nyugdíjkorhatár emelésének elkerülésében. Ez pedig nem más, mint az egyik legnépszerűbb nyugdíjcélú megtakarítás: a nyugdíjbiztosítás.

A nyugdíjbiztosítás az egyetlen olyan nyugdíj-előtakarékossági forma hazánkban, melynek lejárata fix, vagyis a szerződés megkötésekor érvényben lévő nyugdíjkorhatár elérésekor fizet. Így nem érint bennünket, ha a szerződésünk futamideje alatt esetleg tovább emelkedik ez a korhatár. A többi nyugdíjcélú megtakarítás ezzel szemben csak a mindenkor érvényben lévő nyugdíjkorhatár elérésekor fizet.

Ez azt jelenti, hogyha megfelelő összeget gyűjtünk össze a nyugdíjbiztosítás keretében, akkor akár önkéntesen nyugdíjba vonulhatunk 65 évesen – akkor is, ha a korhatár például 72 évre emelkedett.

A nyugdíjbiztosítás további előnyei

A nyugdíjbiztosítás másik nagy előnye, hogy a szerződő és a kedvezményezett személye különböző lehet, így a GYED-en, GYES-en lévő kismamák, vagy a katás adózásban maradó vállalkozók is részesülhetnek a 20 százalékos állami adójóváírásból.

Ez egy hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítási forma, ugyanakkor rendelkezik azzal az előnnyel, hogy a szerződéskötést követő 2-3 év elteltével az esetlegesen megváltozott életkörülményeinkhez alakítható. Vagyis a biztosítási díj nagysága is módosítható, valamint akár a szerződés is átmenetileg szüneteltethető.

A nyugdíjbiztosításban gyűlő megtakarításainkat különböző befektetési alapokban kamatoztathatjuk attól függően, hogy mennyire vagyunk kockázatkedvelők. Sőt akár több különböző kockázatú alap között is feloszthatjuk pénzünket. Ez különösen kedvező lehetőség napjainkban, hiszen euró- vagy dolláralapú befektetésekben is kamatoztathatjuk pénzünket. További előnye, hogy különböző opcionális, kiegészítő biztosítás is köthető mellé kedvezményesen.

Persze nem csak előnye, hátránya is van

A nyugdíjbiztosítás egyik hátránya, hogy rengeteg féle különböző konstrukció létezik, melyeket nagyon nehéz laikusként egymással összehasonlítani.

Ezért került bevezetésre a Teljes Költség Mutató, mely lehetővé teszi a nyugdíjbiztosítások költségelemeinek összehasonlítását. Nem biztos azonban, hogy a magasabb költségű termékek rosszabbak. Mindig a teljes konstrukciót kell vizsgálni, és a TKM mellett az elérhető hozam nagyságát, valamint a kiegészítő szolgáltatásokat (például élet- és balesetbiztosítás) is érdemes figyelembe venni.

Mint mindegyik nyugdíjcélú megtakarítás, a nyugdíjbiztosítás is egy hosszú távú befektetés, ezért a nyugdíjkorhatár elérése előtt nem javasolt felbontani, mert ez jelentős extra költséggel járhat.

Természetesen adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor nincs más lehetőség, de ilyen esetben is érdemes várni 2-3 évet a szerződéskötéstől számítva. Ahogy telnek az évek, úgy válnak egyre kedvezőbbé a nyugdíjbiztosítás hozzáférési feltételei.

Ha azonban hosszú távra tervezünk,  nyugdíjbiztosítás indítása a legjobb megoldás arra, ha szeretnénk a jelenleg érvényben lévő nyugdíjkorhatár elérésekor nyugállományba vonulni.

A nyugdíjbiztosítási szerződés megkötése előtt azonban érdemes egy független szakértő segítségét kérni, hogy biztosan el tudjunk igazodni a több mint 70 féle termékajánlat között. Így biztosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi életkörülményeinkhez és a jövőbeli céljainkhoz legmegfelelőbb, és a számunkra legkedvezőbb nyugdíjbiztosítást kötjük meg.

 

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo