Nehéz manapság pusztán a gazdasági folyamatokra vonatkozó kérdéseket feltenni, s talán még nehezebb sterilen gazdaságpolitikai válaszokat adni a mostani, politikailag túlfűtött, meglehetősen zavaros és szokatlan helyzetben. Mégis arra kértük Békesi Lászlót, volt pénzügyminisztert, próbáljunk meg a feszültségektől kicsit elvonatkoztatva beszélni a gazdaságról. Ez csak részben sikerült.

- Tehát: milyen állapotban van a magyar gazdaság?

Valóban nehéz az elemzés során a politikát és a gazdaságot szétválasztani, hiszen a magyar gazdaság pillanatnyi állapotára alapvetően rányomja a bélyegét nemcsak a jelenlegi politikai szituáció, hanem az elmúlt évek politikai döntései is. Ami a pillanatnyi helyzetet, 2008 tavaszát illeti, ha nagyon leegyszerűsítjük, azt mondhatnám, hogy három fő jellemvonása van a magyar gazdaságnak. Egyfelől kilábalni látszik abból az egyensúlyi krízisből, válság közeli állapotból, amelyet egy lényegében hat évig különböző intenzitással folytatott elhibázott gazdaságpolitika okozott.

Ennek a legfőbb jellemzője a nagymértékű ikerdeficit, aminek a következménye egy gyorsuló adósságspirál, növekvő adósságterhekkel. Ennek a folyamatnak a megfékezése és megfordítása, amelyet a konvergenciaprogram tartalmaz, úgy tűnik, eredményes, a pénzügyi krízissel fenyegető egyensúlyi problémák erőteljesen csökkennek, az egyensúlyjavulás folyamata esélyt adhat arra, hogy a magyar gazdaság - ha valamilyen megint politikavezérelt döntéssorozat le nem téríti az elhatározott pályáról - meg tud menekülni az egyensúlyi válságból, és esélye van az adósságcsapda menedzselésére.

A második jelenség, hogy az egyensúly javulását kikényszerítő elkésett és éppen ezért óhatatlanul drasztikus lépésváltás olyan mértékben hűtötte le a magyar gazdaságot, amely messze eltér a tervektől, a legpesszimistább prognózisoktól is. Leegyszerűsítve: az az ára a látványos egyensúlyjavulásnak, hogy drasztikusan csökken a magyar gazdaság teljesítményének a bővülése, és egy stagnáláshoz erősen közeli állapot kezd kialakulni. Egyrészt azért, mert az egyensúly romlását a túlköltekező gazdaságpolitika okozta, a folyamat megállítása pedig csak az aggregált kereslet csökkentésével lehetséges, ekkor viszont a kimenő teljesítmények növekedése is mérséklődik.

A második ok, ami szerintem az előzőnél is fontosabb, hogy az egyensúlyjavító intézkedések összetétele távol áll az optimálistól. Van kiadáscsökkenés is az államháztartásban, nem lenne tisztességes ezt nem elismerni, de azért az első két évben az egyensúlyjavítás nagyobb részét a járulék- és adóelvonási szintek növelése jelentette. Ez pedig határozottan fékezi a teljesítményeket, hiszen csökkenti a vállalkozások és az egyének teljesítménybővülési szándékát, illetve nettó finanszírozási lehetőségét. A harmadik jelenség, amivel foglalkozni kell: a magyar gazdaság jövőbeli kilátásai, a gazdaságpolitika tartalma és szerkezete.

Az államháztartás megtakarítási programjaival az állami beruházások törvényszerűen csökkennek, a megnövekvő politikai kockázatok, gazdasági következmények miatt azonban a versenyszféra beruházásai is erőteljesen visszaesnek. Ez a nagyobb baj, hiszen ez a jövőbeli növekedés záloga. Ugyanez igaz a magyar gazdaság tőkevonzó és -megtartó képességének gyöngülésére, amiben a kockázatok növekedése, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és a világgazdaság bizonytalanságai is szerepet játszanak.

Úgy látom, hogy az egyensúlyjavulást tartóssá tevő konvergenciaprogram nagyon szűkre szabja a gazdaságpolitika mozgásterét minden értelemben. Nem csak az államnak a gazdaságba történő beavatkozására kell gondolni, a másik két nagy eszközrendszer mozgástere is beszűkül: a jövedelempolitikáé és a monetáris politikáé. Ebben a beszűkült mozgástérben a kockázatok már a tartós egyensúlyjavulást is veszélyeztetik.

A teljes cikk a Piac és Profit áprilisi számában olvasható.