A 16 év feletti magyar társadalom túlnyomó többsége évente párszor (36 százalék) vagy évente (42 százalék) jár háziorvoshoz, ennél gyakrabban (havi, vagy heti rendszerességgel) viszonylag kevesen járnak (19 százalék) és ennél is kevesebben állítják, hogy soha nem veszik igénybe a háziorvosuk szolgáltatásait (4 százalék). Érdekesség, hogy a 60 év felettiek körében sincsenek többen a legalább havi rendszerességgel járók a többi korcsoporthoz képest, ellenben az alacsonyan iskolázottak (gimnáziumi érettségivel nem rendelkezők) körében relatív magas ez az arány (27 százalék).
A háziorvos „kikerülése” és a közvetlenül magánegészségügyi szolgáltatóhoz fordulás panasz esetén viszonylag ritka jelenség a magyar társadalomban, a teljes népességnek csupán 11 százaléka állítja, hogy az esetek többségében így tesz, míg 46 százalék soha nem hoz ilyen döntést. Különösen az idősek kerülik el a magánszolgáltatókat – vélhetően nagyrészt anyagi okokból – közülük 65 százalék soha nem hagyja ki a háziorvost és csak 2 százalék kezdi magánszolgáltatónál az esetek többségében. Hasonló tendencia igaz a kistelepüléseken élőkre (57 százalék soha és 6 százalék gyakran), valamint az alacsonyjövedelmű háztartásokban élőkre is (60 százalék soha, 8 százalék gyakran).
A háziorvosok látogatásának fő célja a receptek, gyógyszerek felírása (59 százalék), szakorvoshoz beutaló kérése (50 százalék) illetve a betegségek felismerése, diagnosztika (37 százalék). A közhiedelemmel ellentétben viszonylag kevesen (29 százalék) jelölték meg fő célként az adminisztratív feladatokat (mint pl. táppénzes papírok és igazolások), de ennél is kevesebben várják a háziorvosuktól kiemelt funkcióként az egészségük nyomon követését (16 százalék), preventív funkciók ellátását (pl. szűrések szervezése) (14 százalék) vagy életmódbeli tanácsadást (3 százalék).
