Elégedetlenek a dolgozók a bérükkel – váltanának, de van egy bökkenő

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével. A munkavállalók többsége ma is azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 59 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder októberben elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

Ebben a helyzetben igen magas azok aránya, akik egy munkahelyváltástól remélik anyagi problémájuk megoldását. Jelenleg a válaszadók 52 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami 6 százalékponttal magasabb arány a tavaly ilyenkor mért 46 százalékhoz képest.

A váltási küszöb is lejjebb került: ma már 30 százalékkal kedvezőbb alternatív állásajánlatért az összes válaszadó 71 százaléka hagyná ott jelenlegi állását a tavaly októberi 65 százalékkal szemben. 12 százaléknyian pedig már 10 százalékkal magasabb fizetésért is váltanának.

Szembejön a valóság

A gazdasági növekedés elmaradásának hatására ugyanakkor visszaesett a munkáltatók munkaerő iránti kereslete, ennek köszönhetően pedig érezhetően szűkültek a munkavállalók elhelyezkedési lehetőségei is Ezt az érintettek is megtapasztalják: jelenleg a válaszadók 59 százaléka érzi úgy, hogy idén nehezebben lehet egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Ez az arány tavaly 53, míg két éve csupán 45 százalék volt.

Bár a munkahelyváltás lehetőségei beszűkültek, a cégek többsége továbbra is kénytelen részt venni a bérversenyben akkor is, ha a jelenlegi piaci környezet ezt alapvetően megnehezíti – mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – Ellenkező esetben különösen a minőségi munkaerő esetében megnőhet a kockázata a fluktuációnak. A szűkülő hazai lehetőségek ismeretében ez makrogazdasági szinten akár a külföldre történő elvándorlók számának további növekedését is eredményezheti.”

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo