Elégedetlenek a dolgozók a bérükkel – váltanának, de van egy bökkenő

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével. A munkavállalók többsége ma is azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 59 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder októberben elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Immár egy éve ismét emelkedő pályán mozog a reálbér szintje, a Trenkwalder harmadik negyedéves bérelemzése alapján az infláció jelentős visszaesésének a következményeként a fizikai órabérek reálértéke 10 százalékkal növekedett. A cég mostani, a versenyszférában dolgozó 500 munkavállalónak a fizetésével, illetve jelenlegi munkahelyével kapcsolatos attitűdjeit felmérő kutatása azonban azt mutatja, hogy az alkalmazottak a bérek értékének növekedését késleltetve érzékelik már csak azért is, mivel a bérek alakulása a korábbi inflációs hatásokat csak fokozatosan tudja ellensúlyozni.

A versenyszféra munkavállalóinak csaknem fele elégedetlen a fizetésével
A versenyszféra munkavállalóinak csaknem fele elégedetlen a fizetésével
Fotó: Depositphotos

Ráadásul a munkáltatók egy köre a jelenlegi gazdasági helyzetben nem is képes végrehajtani kétszámjegyű százalékos béremelést. Mindezek miatt a munkavállalók 61 százaléka ma is arra számít, hogy idén romlani fog az anyagi biztonsága tavalyhoz képest. Ez gyakorlatilag az egy éve mért értékkel (62 százalék) egyezik meg.

Jelenleg a válaszadók 49 százaléka elégedetlen az aktuális bérszintjével, ami csaknem megegyezik a tavaly ilyenkor mért aránnyal. Az eltérés az elvárt béremelés mértékében mutatkozik meg: a fizetésüket keveslők 45 százaléka most megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel is, egy éve még csupán 31 százaléknyian állították ezt. A válaszadók további 29 százaléka 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelő mértékűnek.

A túlnyomó többség azonban legkorábban januárban számíthat a következő fizetésemelésre: októberben mindössze a válaszadók 19 százaléka számolt be arról, hogy munkáltatója év közbeni emelt a fizetésén (tavaly, az inflációs környezetben ez az arány még elérte a 28 százalékot). Év végi bónuszt ugyanakkor a válaszadók 44 százaléka vár a munkáltatójától. Háromnegyedük a tavalyihoz hasonló mértékű plusz juttatásra számít, többet 17, míg kevesebbet 9 százalékuk fog várhatóan kapni az előző évhez képest.

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo