Egyszerűen túl sok az állam

Úgy tűnik, jobban aggódnak a hazai szegénység miatt a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) tagvállalatai, mint a kormány. A fórum szerint számos ponton változtatni kell, ha nem akarunk lemaradni.

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A politikamentesen működő HEBC Erősebb Magyarországért egy erősebb Európában című idei jelentése gyakorlatorientált, befektetői tapasztalatokon alapuló javaslatokat fogalmaz meg a kormány számára. Számos területen számítanak intézkedésekre Magyarország versenyképességének fenntartása érdekében.

Látszólag minden rendben van Magyarországon, legalábbis a számok szintjén. A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) 2015. évi országjelentésének bemutatásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: 4,25 millió ember dolgozik ma Magyarországon, a munkanélküliség évek óta nem látott alacsony szinten van, 3 százalék felett van a gazdasági növekedés.

A munkaerőpiac helyzetének javulásával a HEBC tagok is egyetértenek, ám a szép mutatók kapcsán nem szabad elfelejteni, hogy az eredményekhez a külföldi foglalkoztatás, a közszféra növekedése és a beletartozó közmunkaprogram nagymértékben hozzájárul. – Sajnos Magyarországon aggasztóan magas a társadalmi kirekesztettség és a szegénység. A népesség egyharmada szegénységben él – állapította meg Mészáros Zoltán, a Philips Hungary ügyvezető igazgatója.

 

Kép:PP archív

A tagvállalatok vezetőinek véleménye szerint a közmunkaprogram kockázatos, torzítja a munkaerő-piacot és nem segíti az inkluzív gazdaság felé való elmozdulást. Ha a programra fordított forrásokat – ezek ma elérik a GDP 0,8%-át – képzésre és a nyílt munkaerőpiacon való aktív részvétel támogatására fordítanák, valószínűleg többet érne a gazdaság fejlődése szempontjából.

„ Amit a gazdaság szereplői a kormánynak javasolnak, lehet, hogy nem minden esetben kerül elfogadásra, de konstruktív és támogató szavukra mindenképp érdemes odafigyelni.” Wilfried Gepp, az OMV Hungária ügyvezetője, a HEBC tagja
Csak piacon lehet siker

A 13 multinacionális nagyvállalat legfelsőbb vezetőinek véleménye szerint, versenyképes vállalatok csak piaci körülmények között születhetnek. Ahhoz, hogy sikeres magyar vállalkozások jöjjenek létre, képesnek kell lenniük a sokkal élesebb nemzetközi versenyben is teljesíteni.

A jelentés szerint ahhoz, hogy az állam jó gazdája legyen a megvásárolt vállalatoknak, nem elégséges az adminisztráció jelenlegi felkészültsége. Egy egészséges versenykörnyezet sokkal jobb feltételeket teremt a hatékony vállalkozásoknak, mint a monopólium. Verseny hiányában a monopólium is elsorvad. Az erősödő állami szerepvállalás aggasztó jeleit látják a vállalatvezetők a magánszférában is. Azt szeretnék, ha a kormányzat a rendelkezésére álló eszközökkel ösztönözné az öngondoskodást, amely a biztonságos jövő megteremtésének záloga. Egy inkluzív gazdaságban ugyanis az egyén szerepe és felelőssége egyenlő mértékű az államéval.

Hol késik a stratégia?

Miközben – ahogyan Szijjártó Péter fogalmazott – öldöklő harc folyik a világban az új befektetésekért, a HEBC tagjai szerint még mindig nem egyértelmű, hogy Magyarország olcsó gyártókapacitású ország akar lenni, vagy részt vállal a negyedik ipari forradalom változásaiban, magas hozzáadott értékű termelő- és szolgáltatótevékenységgel. Ez stratégiai kérdés: nem elég helyszínt és infrastruktúrát biztosítani, a jól képzett, nyelveket beszélő és kellő mennyiségben, folyamatosan rendelkezésre álló munkaerő, valamint a minőséget nyújtó beszállítók is alapvető kellékek. A tanács tagjai szerint a kormányzat fontos feladata, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, máskülönben elmaradnak az új befektetések. Ez pedig – véli Pécsi-Szabó Miklós, a HEBC korábbi elnöke – az ország versenyképességének a rovására megy.

Az HEBC fontos kormányzati feladatnak tartja, hogy Magyarország időben felkészüljön a várható ipari és technológiai változásokra, és azok között legyen, akik előnyükre fordítják a pozitív hatásokat – emelte ki Jakab Roland, a HEBC elnöke. A tanács szerint érdemes megvizsgálni a legfejlettebb ipari országok stratégiai céljait: ezek között bizonyosan szerepel az oktatási rendszerek fejlesztése, a nemzetközi innovációs potenciál kihasználása, a hosszú távú, oktatásra és kutatásra alapozott együttműködés a partner országokkal, valamint felelősségvállalás a globális kihívások kezelésében.

A versenyképesség alapfeltétele az oktatási rendszer átalakítása

Sajnálatos, hogy Magyarországon a felsőoktatás költségvetési támogatása folyamatosan csökken – olvasható a jelentésben. Az HEBC véleménye szerint, érdemes lenne a kormányzatnak elgondolkodnia azon, – hogy megfelelő célrendszer és teljesítménymutatók meghatározása mellett –, megduplázza a költségvetés oktatásra szánt keretét. A tanács javaslatai között szerepel az is, hogy a vállalatok és az oktatási intézmények együttműködése kapjon további ösztönzést és támogatást a kormányzat részéről. Inkluzív módon, minden résztvevő bevonásával valósuljanak meg a legjobb megoldások, amelyek fenntarthatóbbá és hatékonyabbá teszik az oktatás minden szintjét.

Erősödő felelősségvállalás
A globális vállalatok folyamatosan változnak. Várható, hogy a jövőben a tradicionális megközelítések helyett más mérőrendszerek jönnek – olvasható a HEBC idei jelentésében. Felértékelődik a társadalmi szerepvállalás, a felelős magatartás, a fenntarthatósági célok, a társadalmi hasznosság, az inkluzivitás és a fair kereskedelem. Mindezek már ma is jelen vannak a vállalatok gyakorlatában, de a jövőben még fontosabbá válnak majd ahogyan a fogyasztók tudatossága is nő. Már kialakulóban van egy termék, vagy szolgáltatás környezetre, egészségre és a társadalomra gyakorolt hatásának mérhetősége. A GDP és a tőzsdei mutatók egész biztos, hogy nem lesznek elegendőek. (Érdekli ez a téma? Jöjjön el 2015. szeptember 18-án a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciára!)
Ha az oktatás lendületet kaphat, akkor számos kérdésre hathatós választ születhet, amelyek az ország jövőjét feszítik: a gazdasági fejlődés, a versenyképesség, az elvándorlás, a fiatalok foglalkoztatása, vagy az idegen nyelvtudás és digitális írás tudás szintjének emelése.

– Fontos, hogy az emberek külföldön is gyarapítsák tudásukat, de Magyarország legyen életüknek az a központja, ahova visszatérnek – emelte ki Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója. – Ehhez olyan feltételeket kell teremteni a fiatalok számára, hogy Magyarország vonzó alternatívaként szerepeljen a világ térképén, amikor a jövőjüket tervezik – tette hozzá Faragó Andor, a BT Global Services ügyvezető igazgatója.

Jelen pillanatban azonban nem ez a helyzet. Ha a fiatalok külföldön kezdik el pályafutásukat, kevés az esélye, hogy valaha is visszatérjenek – állapítja meg a jelentés, amely tudásközpontok, közösségek létrejöttét sürgeti, amelyek hozzájárulnak az országon belüli mobilitáshoz.

A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika veszélye

Mivel az eredmények nem fognak rövidtávon jelentkezni, politikai ciklusokon átívelő megközelítésre van szükség. Ahogyan az üzleti életben egy-egy vállalat legalább tíz évre tervez, úgy a politikusoknak is érdemes lenne hosszabb távon gondolkodniuk. A tanács tagjai rendkívül fontosnak tartanák, hogy a kormányzat az egyes döntéseket megelőzően kérje ki a véleményüket, folytasson hatékony társadalmi párbeszédet. A vállalatok sikerét ugyanis rendkívüli módon befolyásolja a szabályozói környezet kiszámíthatósága, míg a hirtelen hozott döntések a legnagyobb kockázati tényező. Egyetlen kormányzati lépés képes ugyanis az elért vállalati eredményeket megsemmisíteni. Ma pedig a magyarországi befektetőknek be kell ezt is kalkulálniuk, amikor befektetési döntést hoznak.

A multinacionális vállalatok hidat képeznek a helyi és a globális igények, illetve tapasztalatok között. Nemcsak anyagi forrásokat tudnak nyújtani, hanem át tudják adni azokat a jó gyakorlatokat és modelleket is, amelyek a világban már léteznek.

A HEBC
A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) az Európai Gyáriparosok Kerekasztalának (ERT) kezdeményezésére alakult 1998-ban. Az ERT több mint 50 európai iparvállalat legfelső vezetőjének fóruma. Összesített forgalmuk meghaladja az 1300 milliárd eurót, 6,8 millió munkahelyet biztosítva a régióban. Az HEBC tagja 13 ERT vállalat magyarországi legfelsővezetője: ABB, AkzoNobel, British Telecom, Ericsson, GDF Suez, Henkel, Magyar Telekom, Nestlé, OMV, Philips, SAP, Shell és Volvo Group Trucks.

Véleményvezér

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen 

Ingyen utazásokat és hotelszámlákat vizsgálnak.
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték

Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték 

Az izraeli miniszterelnök megígérte az irániaknak, hogy hamarosan megszabadítják elnyomóitoktól.
Az Orbán-család egy újabb „sasfészkét” fedezte fel Hadházy Ákos

Az Orbán-család egy újabb „sasfészkét” fedezte fel Hadházy Ákos 

Reméljük nem Bese Gergő szenteli fel, mint a Karmelitát.
Orbán Viktor szerint Orbán Balázs hibázott

Orbán Viktor szerint Orbán Balázs hibázott 

Orbán Balázs méretes ostobaságot mondott, de nem csak egyet.
1660 forint/gombóc fagylaltáron dorbézoltak közpénzből egészségügyi dolgozók

1660 forint/gombóc fagylaltáron dorbézoltak közpénzből egészségügyi dolgozók 

Nincs jobb egy finom fagyinál horroráron közpénzből.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo