Egyre elégedetlenebbek életükkel az emberek a világban

A Gallup 2024-re vonatkozó kutatása alapján globálisan csökkent a munkavállalók életükkel való elégedettsége. Ebben fontos szerepe van a nemzetközi gazdasági és geopolitikai krízisekből fakadó jelenségeknek, mint az energiaválság és a lakhatási költségek növekedése, illetve az infláció magas szintje is e körbe tartozik.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A rangsorban szereplő 10 térség közül Latin-Amerika volt a második, ahol a legkedvezőbb hangulatjavulás volt tetten érhető (+4 százalékpont), míg Európa a negyedik helyen szerepelt, és stagnálás közeli (+1 százlékpont) helyzet rajzolódott ki egyéves időtávon.

Ahogyan korábban is írtunk róla az Oeconomus oldalán, a saját munkájukban csalódott, kiégéssel küzdő vezetők és munkavállalók aránya magas, ami a munkahelyi teljesítmény csökkenésével jár, és többek között a hiányzások növekedésében, illetve a folyamatos munkahelyváltásokban nyilvánul meg. A vállalatok számára e jelenség költséges és erőforrásigényes, mivel új munkavállalókat kell toborozniuk, valamint betanítaniuk.

Magyarország

Magyarországon a saját életükkel elégedettek aránya (40 százalék) is a nemzetközi átlag (33 százalék) felett alakult, ami 2 százalékpontos emelkedés a megelőző év, 2023 óta. Ugyanakkor e szám elmarad az európai átlagtól (47 százalék). Ezzel együtt több mutató tekintetében az európai átlagnál kedvezőbb értékek voltak tapasztalhatóak, így stressz esetében az európai lakosságnál (38 százalék) mért arányoknál kevesebben voltak feszültek Magyarországon (35 százalék). Az európai lakosság 60 százaléknál kedvezőbb volt a magyar érték.

A munkavállalók, akik elégedettek az életminőségükkel, az európai országokban, 2023-ban és 2024-ben

(%, az összes munkavállaló arányában)

A jólét keleten és nyugaton

Az adatok értelmezésénél érdemes figyelembe venni azt is, hogy a világ különböző régióiban eltérően értelmezik a jólétet és az élettel való elégedettséget. Nemzetközi kutatások hangsúlyozzák, hogy nem az anyagi jólét számokban kimutatható mértékétől függ a társdalom tagjainak megelégedése, és jólétének érzete. Ez nem azt jelenti, hogy a pénzügyi stabilitás és biztonság ne lenne kiemelten fontos, azonban az érzeteket csupán részlegesen befolyásolja. Sokkal inkább a kulturális sajátosságokból fakad, hogy mi biztosítja az egyén és a közösség elégedettségét és a jólét megélését. A szingapúri egyetem kutatása azt vizsgálta, milyen hasonlóságok és különbségek vannak a nyugati és a keleti kultúrák között a tekintetben, miként ítéli meg saját életük minőségét. A boldogság mindenkinek mást jelent.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo