Eddig az oroszoktól függött az energiabiztonságunk, most már a türköktől is

Magyarország energiaellátásának biztonsága sem a jelenben, sem a jövőben nem garantálható a türk államok nélkül, kapcsolataink azonban nem pusztán "energiabarátságként" jellemezhetők - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A mi barátságunk ezekkel az országokkal nem energiabarátság. Mi már akkor jóban voltunk, amikor azok, akik most odavannak egy fotóért Aliyev elnök úrral, legyintettek ránk nagyképűen és lekezelően, hogy miért építunk mi kapcsolatokat Azerbajdzsánnal - fogalmazott.

Hozzátette, hogy a tranzit Törökországon keresztül fog folyni, erről politikai megállapodás született, és most már az érintett vállalatok tárgyalnak a részletekről. Emellett szükségesek bizonyos infrastruktúra-fejlesztések Délkelet-Európában, ezért Magyarország összefogott az ügyben Bulgáriával és Romániával, és április végén alá is írják a megegyezést.

A miniszter végül kitért az atomenergia kérdésére is, és úgy vélekedett, hogy Európában nagy polgári nukleáris áttörés látszik kibontakozni, miután hét tagállamban terveznek, építenek új blokkokat.

Kiemelte: a TÁSZ-on belül nagy lehetősége nyílt a nukleáris együttműködésnek, hiszen Törökországban azonos technológiával és kivitelőzővel épül atomerőmű, mint Magyarországon, Kazahsztán és Üzbegisztán a világ vezető uránkitermelői között van, s minden egyes tagállammal megállapodás született a nukleáris képzésről.

Így még jobban ki tudjuk majd használni azt a versenyelőnyt, hogy a nukleáris energia felhasználásával függetleníteni tudjuk magunkat a nemzetközi energiapiac teljesen eszement változásaitól és néha az egekbe szökő áraitól - hangsúlyozta.

Végül úgy összegzett, hogy jó döntés volt megfigyelőként csatlakozni a Türk Államok Szervezetéhez, ebből Magyarország eddig is sokat profitált, és így könnyebben garantálható az energiabiztonság is.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo