Eddig az oroszoktól függött az energiabiztonságunk, most már a türköktől is

Magyarország energiaellátásának biztonsága sem a jelenben, sem a jövőben nem garantálható a türk államok nélkül, kapcsolataink azonban nem pusztán "energiabarátságként" jellemezhetők - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva rámutatott, hogy ahogy az Európai Unió mindegyik tagállama, úgy Magyarország is hónapok óta megtalálható az úgynevezett barátságtalan államok orosz jegyzékében, ennek ellenére azonban zavartalanul, korrekt módon zajlik például az energetikai együttműködés is a felek között.

Itt semmi újdonság nincsen, dacára annak, hogy mi ezen a listán rajta vagyunk, az energetikai együttműködésünk zavartalanul és korrektül zajlik.

Kiemelte, hogy a hosszú távú orosz gázszállítási szerződés megbízható, a Gaprom megbízható partner, ez az évi 4,5 milliárd köbméter biztosítja hazánk ellátásbiztonságát hosszú távon. Mint közölte, az éves fogyasztás 9-10 milliárd köbméter, s ebből kétmilliárdot tehet ki a jövőben az azeri forrás.

Az ukrajnai háború kapcsán aláhúzta, hogy a kormány azonnali tűzszünetet, béketárgyalásokat sürget és tapasztalatokból tudható, hogy a tárgyalás gyakran vezet olyan helyzethez, amikor a háború végén lévő status quo különbözik a megállapodás eredményétől.

Illetve leszögezte: Magyarország továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

A svéd NATO-csatlakozás ratifikációját illetően arról számolt be, hogy ez az Országgyűlés hatásköre, a kormány álláspontja világos. "Nem tartok célravezetőnek semmilyen nyomásgyakorlást senki részéről, inkább a tiszteletet javaslom mint magatartási formát mindenkinek" - fogalmazott. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo