A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) az év témájává tette 2017-ban a munkaerőhiányt. A szervezet felmérésében válaszoló hazai német tulajdonú cégek 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagy üzleti rizikónak tartja a szakemberhiányt.

A kamara nemcsak HR-vezetők számára biztosít eszmecserét, hanem szakcsoportot is létrehozott a fémipari szakmák számára, s vállalati középvezetőknek a továbbképzését is segíti. Ezen túlmenően a kamara 180 művezetőt fog képezni a kecskeméti Mercedes gyárral együttműködésben, s ezt a szakképzést „más cégek előtt is megnyitjuk”, mondta Gabriel A. Brennauer, a kamara ügyvezető elnökségi tagja a Piac & Profit Német–Magyar Üzleti Fórumán tartott előadásában. A szervezett megjelentette a Partnerség a duális képzésben című brosúrát is, melyet hamarosan újabb kiadással frissít.

Munkaerőhiány? Képességhiány!

Salamonné Maráczi Erika, a HAUNI Hungária Gépgyártó Kft. szakképzési vezetője konkrét esettanulmányt ismertetett a Piac & Profit konferenciáján. Baranya megyében, ahol a cég működik – meglehetősen nagy kiterjedésű telephellyel – magas a munkanélküliség. Mégis nehéz találni munkaerőt. Miért? Mert vannak „hiányszakmák” és az emberek „nem a gazdaság igényeinek megfelelő kompetenciákkal rendelkeznek”, amiknek birtokában munkába tudnának állni egy olyan gépgyártó cégnél például, mint amilyen a német érdekeltségű Körber Csoport tagjaként működő HAUNI.

A középfokú végzettséget szerzők „nyelvtudás nélkül és elavult szakmai ismeretekkel” érkeznek a munkaerőpiacra. A szakmunkásképzőben „kétszáz óra lánghegesztést tanulnak, de ez már nem az, amit az ipar használ”, mondta Salamonné, aki szerint az ellátogatás az iskolákba sokszor beillik egy időutazásnak. „E400-as esztergát 30 éve nem láttam.” De az iskolában még mindig azon tanítják a nebulókat.

A duális képzésben elvileg 60 százalék az iskola inputja, 40 százalék a cégeké, legalábbis „a hivatalos kommunikáció ezt mondja”, de a valóságban Salamonné szerint ez pont fordítva működik, 60 százalékos arányban a cégek diktálnak. Elsődlegesen tehát a versenyszférára hárul a feladat, hogy „köszönőviszonyban legyen a tananyag és a valóság”. A cél olyan szintre felhozni a fiatalembereket, ahol már „valós, termelő munkát végeznek, alkatrészt gyártanak”.

A nyílt nap a HAUNI-nál eseményszámba megy, 800 fiatal látogat el a gyárba, s leesik az álluk, hogy „a forgácsüzem nem koszos, nem zajos”. Megesik, hogy azok a munkatársak dohognak, akiket kihagytak a nyílt napból, nem azok, akiknek előírták, hogy legyenek jelen, és mutassák be, hogyan folyik a termelés.

Diákba vagy pályakezdőbe invesztáljak?

A cégeknek el kell dönteniük, hogy a gyerekképzésbe fektetnek, amely esetben két év múlva kapnak használható munkaerőt, de ők is csak kezdők, vagy a „keresnek a piacon” felnőtt munkaerőt, s őket képzik át.

Egyik megoldás sem olcsó. Költséghatékony módszer lehet a kooperáció más vállalkozásokkal e téren. A HAUNI például a dél-dunántúli klaszter cégeivel közösen szervezi a képzést.

Azt is szem előtt tartják, hogy a mérnökök is belássanak „lent” a műhelyben dolgozók munkájába. Mivel ezek a mérnökök előbb-utóbb vezetők lesznek, tisztában kell lenniük az alkalmazottak értékével.

Salamonné praxisában egyetemisták is megfordulnak. Egy pedagógiai trükköt is elárult: kiadja a felsőfokú diplomásoknak, hogy egy 45-ös kalapáccsal formázzanak S betűt egy fémrúdból. Ami persze lehetetlenség. A középfokú oktatásból érkezett szakmunkás gyerekek egy ideig szótlanul nézik az idősebbeket, aztán 10-15 perc elteltével meg mernek szólalni, és egy nagyobb eszközt kínálnak fel a S betű kivitelezésére. Ekkor születik meg a bizalom az addig egymást csak kerülgető két csoport között.