A diákok 62 százaléka dolgozik a nyáron

Egy friss kutatásából az is kiderül, hogy általában gyűjtenek is: jellemzően lakásra, autóra, utazásra és fesztiválokra.

Minden évben készít az OTP Bank egy reprezentatív kutatást, amiben a 16 és 30 év közötti fiatalok pénzügyi szokásait, teveit, attitűdjeit vizsgálja. A megkérdezett fiatalok többsége, 62 százalék dolgozik tanulás mellett, 28 százalékuk eseti jelleggel, 17 százalékuk részmunkaidőben vállal munkát, míg 12 százalék rendszeresen végez alkalmi munkát.

A kutatás résztvevői közül a többség, a megkérdezettek 54 százaléka gyűjt valamire. A válaszadók 40 százaléka nyilatkozta azt, hogy lakás vásárlásra, felújításra, bútorokra takarít meg. Szintén előkelő helyen végzett a műszaki cikkek és a szórakoztató elektronika kategóriája, de általános tartalékra is gyakran tesznek félre, ahogyan az autó, az utazás és a fesztiválozás is megjelenik a megtakarítási célok között.

Sok diák a vendéglátásban dolgozik a nyári szezonban
Sok diák a vendéglátásban dolgozik a nyári szezonban
Fotó: Depositphotos

„Az OTP Banknál egy évvel ezelőtt vezettük be a Persely szolgáltatást, ami az internet- és mobilbankunkban lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy digitálisan megtakarítsanak különböző célokra, amiket kategorizálni is tudnak. A szolgáltatás nagyon népszerű és már több mint kétszázhúszezer Perselyt nyitottak ügyfeleink. Ezekből az adatokból sokat meg lehet tudni a fiatalok megtakarítási szokásairól is. Jó látni, hogy a 14-24 éves fiatal korosztályban nagy hangsúlyt kap a tanulási célú megtakarítás” – mondta Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.

Az OTP Bank tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre fiatalabb korban nyitják meg a magyar gyerekek számára az első bankszámlát, mert egyre több olyan élethelyzet van, amiben jól jön a számla és a kártya megléte. Ilyen lehet a diákmunka, a fesztiválokon való fizetés, vagy a kártyás és online vásárlás igénye.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo