„Csendes órát” tartanak minden hónap utolsó hétfőjén a Magyar Telekom üzleteiben

November 24-től minden hónap utolsó hétfőjén 11-től 13 óráig csendes órát tartanak országszerte a Magyar Telekom teljes üzlethálózatában. A kezdeményezés célja, hogy a vállalat az autizmussal élő ügyfelek számára nyugodtabb, komfortosabb környezetet biztosítson az ügyintézéshez, ezzel is támogatva a minden ügyfél számára méltó kiszolgálást.

Hallássérült személyek segítése: az inkluzivitás jegyében a vállalat kijelölt üzleteiben és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe. Az üzletben sorszámot adó készüléken ki lehet választani a kontakt jeltolmács gombot, amely jelzi a kiszolgáló személyzetnek, hogy hallássérült érkezett.

Akadálymentes tájékozódás: a gyengénlátókat az üzletek üvegfelületein egybefüggő, két, egymástól jól elkülöníthető színű sávval ellátott láthatósági matrica segíti a tájékozódásban.

„Folyamatosan a legmagasabb szintű ügyfélélmény megteremtésére törekszünk, e tekintetben számunkra nincs különbség ügyfél és ügyfél között. Éppen ezért az akadálymentesítésnél sem álltunk meg a jogszabályi előírások teljesítésénél, hanem célul tűztük ki, hogy az érintett közösségek elvárásainak is megfeleljünk. Ehhez gyakran az előírtaknál többet kell nyújtanunk” – hangsúlyozta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. „Ezért minden új intézkedésünket alapos szakmai egyeztetés előzi meg, amely során olyan szervezetekkel dolgozunk együtt, akik jól ismerik a speciális igényeket. Így valóban megvalósulhat az, hogy ügyfeleink kényelmesen, gördülékenyen és számukra méltó módon vehessék igénybe szolgáltatásainkat.”

A Magyar Telekom nemcsak üzlethálózatában, de termékei és szolgáltatásai esetében is törekszik az akadálymentesség megvalósítására. A vállalat folyamatosan fejleszti weboldalát és applikációját, hogy megfeleljen a digitális akadálymentesség szigorú követelményeinek: a vizuális tartalmakhoz például alternatív szöveg társul, a szöveg és a háttér közötti kontraszt biztosítja az olvashatóságot, a tartalom torzulás nélkül nagyítható, az összes funkció billentyűzettel is elérhető. A mobil hívások közben a Real Time Text (valós idejű szöveg) funkció biztosít azonnali szövegátvitelt két hívó között; a mobilkészülékek, a SmartBoxok, az otthoni szolgáltatáshoz szükséges eszközök dobozain, és az ezekhez tartozó útmutatókon pedig dombornyomott, kontrasztos színű, nagy méretű QR-kód biztosítja az akadálymentes használatot.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo