Fogyatékosság-barát cikkek


Van, akinek munka, van, akinek álom

Van, akinek munka, van, akinek álom 

Országossá nőtte ki magát a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program, amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Május 30-án Budapesten és 19 vidéki helyszínen rendeznek különleges nyílt napot, ahol a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. Idén várhatóan több mint 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vehet részt a programban.
Miben más a fogyatékos munkavállaló? Elkötelezettségben

Miben más a fogyatékos munkavállaló? Elkötelezettségben 

A cégek egyre nyitottabbak a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazása iránt, ugyanakkor a témával foglalkozó szakértők szerint az érintettek sokszor "beragadnak" a támogatott munkahelyekre, ami senkinek nem jó. Mindkét oldalon sok a félelem, pedig mindkét félnek megérné a nyitottság.
Bonyolultabb lett a megváltozott munkaképességűeknek szóló új pályázat

Bonyolultabb lett a megváltozott munkaképességűeknek szóló új pályázat 

Az előző periódushoz képest sokkal komplexebb a megváltozott munkaképességűeknek szóló, októberben meghirdetett pályázat; a bértámogatás mellett a munkaerőpiaci közvetítés és felkészítés is a program része lett.
Rangot jelent a fogyatékkal élőkre is számítani

Rangot jelent a fogyatékkal élőkre is számítani 

Hatodik alkalommal adták át a fogyatékosság-barát munkahely elismeréseket. A díjjal pénz nem, de elismerés jár. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása minden félnek előnyös.
Egyre több a fogyatékosság-barát munkahely

Egyre több a fogyatékosság-barát munkahely 

A legutolsó népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élők száma Magyarországon meghaladja a 490 ezer főt. A majd félmillió embernek csak körülbelül 16,5%-a, valamivel több, mint 81 ezer fogyatékos ember gazdaságilag aktív, míg a maradék több, mint 400 ezer ember gazdasági értelemben inaktívnak számít.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment

Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment 

A Schneider Electric jövőformáló vállalatként eszközök, alkalmazások és szolgáltatások széles skálájával segíti ügyfeleit és partnereit.

Pénzszerzés

Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?

Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?  

A babaváró hitel már korántsem képes akkora segítséget nyújtani, mint hat évvel ezelőtt.

Jogi kisokos

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból 

A szakemberek utálják a kormány piaci beavatkozásait, kamatstop, árrésstop.

Cégblog

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak  

November végéig akár a nyugdíjas élelmiszer-utalványok összértékét jóváírják a vásárlóknak. 

Klímablog

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra 

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozásoknak a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo