A gazdasági válság kezdete óta, egészen 2016-ig a nettó bérek átlagos növekedési üteme évente 5,6 százalék volt. Ez egy 4–8 százalékos sávban zajlott, ami mutatja, hogy viszonylagos hullámzások nélkül növekedtek a fizetések. A 2016-ban kötött kétéves bérmegállapodásnak eredményeként idén év elejétől 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 25 százalékkal a garantált bérminimum. Ennek hatására az első kilenc hónapban a bérek 13 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Ebből a versenyszféra 11 százalékos növekedéssel vette ki a részét, míg a közszféra 16 százalékkal.
Ha ránézünk a számokra, akkor talán meglepő, hogy az átlagbér emelkedése még a minimálbér emelésének a szintjét sem érte el. Ez persze azt is jelenti, hogy a cégek egy része kivár, és megnézi: a piaci mozgások, a legkisebb keresetűek bérének „beállása” milyen következményekkel jár. Azaz, a mostani béremelések mögött véleményünk szerint első körben inkább a kötelező bérek emelése húzódik meg. (Az már év elején is látszott, hogy emelni kell a béreket, nincs más megoldás.)
Amennyiben létszám-kategória szerint nézzük a cégeket, akkor érdemes a szokásos nagyságrendben a három csoportot vizsgálni. Az 50 fő alatti kisvállalkozásokat, az 50 és 250 fő közötti középvállalkozásokat és a 250 főt meghaladó cégeket. Miközben a versenyszférában dolgozók (csak az 5 fő feletti foglalkoztatókat vizsgálja a KSH) 34 százaléka dolgozik 50 fő alatti vállalkozásnál, addig a fizetésük 25 százalékkal volt kisebb az elmúlt években, mint az átlagfizetés. Ugyanez a középvállalkozásoknál már 1 százalékos bérelőnyt mutat az átlaghoz képest. A nagyvállalatoknál pedig ez a változás +19 százalék. (A GKI márciusi vállalati felméréséből már akkor kirajzolódott, hogy a vállalatok számos megoldást találtak a költségnövekedés mérséklésére. )
Az idei béremelési hullám azonban máshogy érintette a három csoportot, mint amit megszoktunk. A kisvállalkozások átlagosan 13 százalékkal emelték a béreket, a középvállalkozások 15 százalékkal, míg a nagyvállalatok már jóval szerényebb mértében, 9 százalékkal. Elsőre tehát úgy tűnik, hogy most jött el a kisvállalkozások és az ott dolgozók ideje. Valójában sokkal prózaibb okok állnak a folyamatok mögött: legalizálódnak a jövedelmek.
Egy kis esettanulmány
Elsőre úgy tűnhet, hogy a különböző cégméretek közötti bérkülönbséget az (is) magyarázhatja, hogy eltérő szektorokban működnek. Ezt viszont cáfolja, ha megnézzük a kiskereskedelmet. Az ott végzett tevékenységek jól összehasonlíthatók egymással. A bolti eladó ugyanis nagyjából ugyanazt a jellegű feladatot végzi egy hipermarketben, mint egy kisboltban, de ennek ellenére 42 százalékkal többet keresett egy nagy cégnél dolgozó, mint egy kisvállalkozás hasonló alkalmazottja. Miután azonos munkakörökben könnyű a mozgás, ezért nehéz elképzelni, hogy ekkora bérkülönbséget elviselne a piac. Ezért inkább az a valószínűbb, hogy a „borítékba” adott, azaz nem adózott bérkiegészítésekkel „kompenzálták” a kisboltok a dolgozókat. Az idei béremelésnél ennek a kompenzációnak a „kifehéredését” látjuk. Az 50 fő alatti cégeknél 16 százalék felett nőttek a bérek (10 fő alatti cégeknél még ennél is jobban, 18 százalék feletti mértékben), miközben a 250 fő feletti vállalatoknál 11 százalékos volt a béremelkedés.
Az első adatok alapján nem csak azt látjuk, hogy a kisvállalkozásoknál dolgozók bérei jobban nőttek, mint a nagyobb foglalkoztatóknál alkalmazottaké, hanem azt is, hogy az alacsonyabb bérszínvonalú megyék is valamelyest felzárkóznak. Miközben Budapesten idén a nettó bérek 11 százalékkal nőttek az előző évhez képest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (évek óta itt a legalacsonyabbak a bérek) 15,6 százalékkal. Ennek egyértelmű oka, hogy az ország keleti régiójában a minimálbéren való foglalkoztatás sokkal elterjedtebb, mint Budapesten.
Nagy kérdés azonban, hogy ez mekkora valódi béremelést jelentett. Nem arról van-e inkább szó, hogy a korábbi borítékba adott pénzek váltak legálissá és adózottá. Ha a belkereskedelmi forgalom alakulását nézzük, akkor az utolsó negyedévben Észak-Alföldön ugyan 5,9 százalékkal többet költöttek az emberek, mint egy évvel korábban, és ezzel az országos átlag felett nőtt a kereskedelmi forgalom, de ez még távol van attól, ami elvileg a nettó bérek növekedéséből „származhatna”.
A Policy Agenda véleménye alapján bár a béremelésnek van egy munkaerőhiány által mozgatott része, de ennek mértéke elmarad attól, amit a minimálbér emelése rákényszerít a piaci szereplőkre. Azaz, ha a cégek elejét akarják venni a munkaerő-hiányos helyzet további növekedésének és a fokozódó elvándorlásnak, akkor a „kompenzációs” béreket tovább kell fehéríteniük. Ennek a szükségessége pedig különösen a kis cégeknél vetődik fel.
