Az ingatlanvásárlás szigorításával a hitel is drágább lesz

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nemrég ismertette, hogy milyen eszközökkel őrizhetnék meg a települések az önazonosságukat. Az önkormányzatok kezébe adott lehetőségek szabályozhatják a beköltözések számát és dinamikáját. Egy előkészítés alatt álló szabályozási koncepciót ismertetett, amely lehetőséget biztosíthat bizonyos önkormányzatok számára az ingatlanvásárlás feltételeinek szigorítására. 

A money.hu szakértője azt vizsgálta, milyen hitelpiaci hatásokat eredményezhet, ha az önkormányzatok törvényi felhatalmazás alapján korlátozásokat vezetnének be. Az előkészítés alatt álló szabályozás szerint az érintett települések – különösen a budapesti agglomerációban, valamint a Balaton és a Velencei-tó környékén – eszközt kaphatnak arra, hogy:

  • korlátozzák az ingatlan adásvételét a nem helyben élők számára,
  • kiterjesszék az elővásárlási jogot,
  • feltételekhez kössék az ingatlanvásárlást és a lakcímbejelentést,
  • helyi adózási kötelezettségeket állapítsanak meg.

Az intézkedés célja, hogy megakadályozza a települések arculatának drasztikus átalakulását, amelyet a nagyszámú beköltözés okozhat.

Mindez komoly hatással lehet a hitelpiacra is. Ha ugyanis csökken az ingatlanok forgalomképessége, az ingatlanok eladása hosszabb időt vehet igénybe, ami óvatosabb hitelezési gyakorlatra kényszerítheti a bankokat a szóbanforgó településeken.

„Amikor egy bank úgy látja, hogy egy adott településen nehezebb vagy hosszabb idő alatt lehet értékesíteni az ingatlanokat, óvatosabbá válik. Ilyenkor a hitelbiztosítéki értéket még alacsonyabbra becsülheti a piaci árhoz képest. Ez a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy bizonyos településeken jóval magasabb önerőt is kérhet a hitelt nyújtó pénzintézet az ingatlan megvásárlásához az MNB által megengedett maximális finanszírozási aránynál (20 százalék önerő, 80 százalék hitel) ” - mondta Korponai Levente, a money.hu szakértője.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo