Aggasztó folyamat zajlik a magyar cégeknél

A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a magyar vállalatok innovációs aktivitása nagyot zuhant az elmúlt időszakban. A megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutatott, és a digitalizáció is megtorpanni látszik, ahogy kimerülni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is. A vállalatok rendkívül óvatosak és egyre kevesebb erőforrást fordítanak új termékek, szolgáltatások és digitális megoldások fejlesztésére, ami hosszú távon versenyképességi kihívásokat jelenthet.

Big data: itt sincs áttörés

Nem igazán kedvezőek az eredmények a big data használatát illetően sem: az okoseszközökből, szenzorokból származó adatok elemzését a vállalatok ötöde végzi jelenleg – ennél alacsonyabb csak több mint két éve volt ez a mutató. És hiába duplázódott meg a hordozható eszközökből származó geolokációs adatokat használó és elemző cégek aránya (8 százalék), ennek ellenére sem éri el a 2021-es, 10 százalék feletti szintet.

Kihűlt a mesterséges intelligencia-láz?

2023 óta folyamatosan és jelentősen csökkent, vagyis másfél év alatt felére, 25 százalékra zsugorodott azon cégek aránya, amelyek jelenleg igénybe vennék a mesterséges intelligenciát valamilyen területen. Akármilyen részterületet vizsgálunk, mindenhol visszaesést tapasztaltunk: beszédfelismerés, gépi fordítás vagy chatbot használata visszaesett az egy évvel ezelőtti szintre (6 százalék), rekordmélységbe zuhant a kockázatelemzés és csalásfelismerés esetén alkalmazott MI aránya is (2 százalék, noha két éve még 20 százalék felett is volt!), az előrejelzést, optimalizálást és döntéshozatalt gépi tanulási algoritmusok segítségével használó vállalatok aránya gyakorlatilag a mérhetetlen szintre esett, ahogy az önvezérlő gépeket alkalmazó cégek aránya  is (1-1 százalék).

Aggasztó, hogy a 2023-as, két év alatt dinamikus felfutással elért 38 százalékos mértékről mostanra 4 százalékra töppedt a személyre szabott ajánlatok kidolgozása terén mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya.

Ahol még mérhető maradt a céges MI-aktivitás az a szövegek feldolgozása, a fordítás és a marketing, bár ez utóbbiban is felére esett az ebben utazó vállalatok aránya (8 százalék).

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo