Nincs közkeletűen elfogadott magyarázat hazánk versenyképességének az utóbbi időben tapasztalt drámai romlására, mondta Chikán Attila egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképességi Kutató Központjának igazgatója a szakmai műhely egy hároméves programjának eredményeit összegező konferencia tájékoztatóján, ám ha nem tudjuk a választ, a megoldást sem leszünk képesek megtalálni.
A Versenyben a világgal - gazdasági versenyképességünk vállalati nézőpontból címmel 2004 és 2006 között végzett kutatás a magyar vállalatok versenyképességét térképezte fel uniós csatlakozásunk időszakában, és komoly támpontokat nyújt a helyes válasz megfogalmazásához. A versenyképességet befolyásoló főbb tényezőkről - mint a közszféra helyzete, a strukturális reformok végigvitele, a nemzetközi gazdasági stratégia hiánya, a foglalkoztatás, az innováció helyzete, a hálózatosodás folyamata, az elvonások mértéke és a menedzsment minősége - kérdeztük Chikán Attilát.
- Ön a jelenlegi hazai helyzetet elemezve így fogalmazott: a kormánynak van cselekvési programja elvek nélkül, az ellenzék elveket hangoztat cselekvési program nélkül. Milyen perspektívákat tartogat ez számunkra, és mi kellene ahhoz, hogy az ország harmonikus fejlődési pályára állhasson?
Három nagyon fontos, a gazdasággal összefüggő kormányzati cselekvéssorozat zajlik: a konvergenciaprogram, a nemzeti fejlesztési terv implementálása, valamint a társadalmi reformok folyamata: az egészségügy, az oktatás átalakítása, de idesorolnám az energetikai szektor átalakítását is. Ezek mögött azonban nincs olyan átfogó gazdaságpolitikai koncepció - és politikait sem látok -, ami az egészet integrálná. Ennek következtében nem biztos, hogy a reformok egyfelé tartanak. Nem látszik az a nagy társadalompolitikai célrendszer, amelynek a jegyében mindez zajlik, a cél, amit el szeretnének érni. Ez legfrappánsabban a koalíciós feszültségekben nyilvánul meg.
Így legyenek akár jók is az egyedi intézkedések, nem tudnak olyan rendszert képezni, amelyből a társadalmi hasznosság magas foka jönne ki. Ennek igazolására nem kell mást mondani, mint hogy a kormányzat működése finoman szólva sem vált ki társadalmi elégedettséget. Ez megnyilvánul a gazdaság különböző területein és a versenyképesség csökkenésében is. Nem akarok apokaliptikus képet felvázolni, nem érzem úgy, hogy küszöbön áll egy társadalmi tragédia, csak folyamatosan nagyon sokat veszítünk a lehetőségeinkhez képest.
- Abban, hogy szükség van nagy léptékű reformokra, ha a politika nem is, a szakemberek egyetértenek. Az önök kutatása is a versenyképesség kiemelten fontos elemeként kezeli a közszféra helyzetét, és a strukturális reformok - többek között az oktatás és az egészségügy átalakításának a - végigvitelét.
- A rendszerváltás után jó néhány feladat elvégzése elmaradt, ezekhez hozzá kellett látni a közszférában is. E nagy társadalmi horderejű kérdések reformjához mély lélegzetvételre és viszonylag stabil gazdasági háttérre van szükség. Hosszú ideig az egymást váltó kormányok nem érezték magukat elég erősnek ahhoz, hogy ezeknek a reformoknak nekilássanak. #page#A reformokra szoruló rendszerek - oktatás, egészségügy - önmagukban is nagy jelentőségűek, s bár nem közvetlenül gazdaságiak, a gazdasági hatásuk is óriási: sok pénzbe kerülnek, s ha nem hatékonyak, nem támogatják a gazdaságot úgy, ahogyan az szerencsés lenne. A mostani kormány nem azért látott neki ennek, mert annyival felvilágosultabb, mint a korábbiak, és különösen nem azért, mert jobbak a feltételek, hanem azért, mert muszáj volt. Mostanra halmozódtak fel a feszültségek olyan mértékűre, hogy veszélyeztették a politikai stabilitást. Elsősorban a költségvetési hiány növekedése volt az indikátor.
A feszültségek fölhalmozódása fölvetette a kérdést, hogy vajon igaz-e az a tétel, hogy a gazdasági problémák gyökere elsősorban nem az üzleti, hanem a közszférában található. Amikor az Állami Számvevőszék Módszertani Intézetével nekiláttunk ennek az egy évig tartó kutatásnak, az vezetett bennünket, hogy feltárjuk a közszféra és a versenyképesség közötti összefüggéseket. Az alapösszefüggésekre sikerült rámutatni, de az értékelő - és akár javaslattevő - fázis még hátravan. A közszférát szétválasztjuk a közigazgatásra - idetartozik példának okáért a régió versus megye kérdése - és a közszolgáltatásra, mint például az egészségügy.
Nagyon fontos, hogy megkülönböztessük, melyek a globális, minden országban jelentkező problémák, és melyek azok, amelyek speciálisan a mi helyzetünkből adódnak. Mert a közszférának ezek a gondjai nem csak Magyarországon és nem csak a rendszerváltó országokban jelennek meg, hiszen például az egészségügy az Egyesült Államoktól Szingapúrig, a fejletlen országokról nem beszélve, mindenhol gondot jelent. Tehát ezekre a kérdésekre jó lenne differenciáltabb választ találni, mint amilyenek most megjelennek a közbeszédben. A kutatások ebben segítenek.
- A megye kontra régió viszont - bár a közvéleményt nem foglalkoztatja oly mértékben, mint mondjuk az egészségügy - sajátosan magyar probléma.
- Így van, és ez nagyon fontos kérdés. A közigazgatás átszervezése történelmi perspektívából nézve elkerülhetetlen. A megyékhez való ragaszkodás abszolút visszahúzó erő. A történelmi hagyományok történelmi helyzetre épültek, amely megváltozott. És ez nem csak az Európai Unió követelményrendszerét jelenti - azt is - , a belső működés is idetartozik. Nonszensz, hogy az egyik helyen van a hatáskör, a másik helyen a felelősség, az egyik tervez, a másik végrehajt, az egyiknél van a pénz, a másiknál a döntés. Az a gond, hogy ez politikai dilemma, egy erős politikai vezetés erős akarata kellene, hogy ehhez hozzálásson. Ez eddig nem érkezett el.
