Még ha 50 százalékos vámokat vetnének is ki, valószínűtlen, hogy az Apple visszahozná az iPhone-gyártást az Egyesült Államokba.

Az amerikai kereskedelmi deficit alapvetően a megtakarítás és fogyasztás közötti strukturális egyensúlyhiányból fakad. Az USA az állami és belső adósságok felhalmozásával finanszírozta a fogyasztást, míg Németország és Kína megtakarításokkal támogatta azt.

Az USA nem tud egyszerűen visszatérni a „Made in America” modellhez – a munkaerőpiac túl feszes, az infláció pedig felemésztette a jövedelmeket. Ironikus módon a protekcionizmus épp azokat a munkavállalókat sodorhatja veszélybe, akiket védeni kíván. A stagfláció réme fenyeget.

Dedollarizációból deamerikanizáció?

Az „amerikai teher”, vagyis az erős dollár – ahogy azt a Trump-adminisztráció látja – véget érhet, de nem feltétlenül Amerika javára. Bár a dollár még mindig domináns szerepet játszik a globális kereskedelemben, a központi bankok által vásárolt arany mennyisége figyelmeztető jel. Egyedül januárban 117 tonna aranyat vásároltak (a Fed kivételével), miközben a történelmi havi átlag mindössze 17 tonna. Még feltűnőbb: amerikai intézményi befektetők is egyre inkább a fizikai arany felé fordulnak – annak költsége és illikviditása ellenére –, ami a dollár jövőjével kapcsolatos növekvő kételyeket tükrözi.

A dedollarizáció, amely korábban távoli forgatókönyvnek tűnt, most valósággá válik – jelentős volatilitást okozva az euró-dollár árfolyamban és más devizák között is, arra kényszerítve a vállalatokat, hogy még aktívabban fedezzenek. A dollár már nem számít biztonságos menedéknek, és nincs más valuta, amely átvehetné a helyét. A recesszió fenyeget. És nap mint nap világosabbá válik: nem lehet „Amerika újra naggyá” anélkül, hogy a „világ is újra naggyá válna.”