A miniszterelnök az interjúban továbbá elmondta: Ukrajna kérdése a kormánypártok programja szerint nem tartozik a cseh kabinet prioritásai közé, a háború problémáját Donald Trump amerikai elnöknek és Európa vezetőinek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel együtt kell megoldaniuk.
Fotó: archív
Andrej Babis a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy Csehország nem tér rá erre az útra. „A mi prioritásunkat állampolgáraink egészsége jelenti, az hogy, hosszan éljenek”- szögezte le a politikus.
Az idei cseh költségvetésben a védelemre összesen 185 milliárd koronát szánnának – ebből 30 milliárd azonban a költségvetés más fejezeteiben, a védelemmel összefüggésben jelenik meg –, ami a makroökonómiai előrejelzés szerint a GDP 2,07 százalékát jelentené.
A kormány javaslata szerint maga a védelmi tárca az idén 154,79 milliárd koronával gazdálkodna, ami 21 milliárddal kisebb összeg, mint amennyit a Petr Fiala vezette előző kormány tervezett. Jaromír Zuna védelmi miniszter azonban néhány napja azt közölte, hogy a tervek szerint 2027-ben és 2028-ban a védelmi kiadások nagyon megugranak, mégpedig 215,3 milliárd, illetve 238,2 milliárd koronára.
„Nem tudom, honnan származnak ezek az adatok, de a költségvetés elfogadásához koalíciós döntés szükséges” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Babis, aki a kormánykoalíció legerősebb tagjának, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalomnak is elnöke. Jaromír Zuna a kormányban a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalmat képviseli.