A magyarok közel fele 10 ezer forintnál is kevesebbet szán karácsonyi ajándékra

A magyarok 46 százaléka 10 ezer forintnál is kevesebbet szán idén szerettei ajándékára. Aki teheti, a beszerzést a novemberi akciókat kihasználva ejti meg, de sokan kivárják a decemberi fizetés megérkezését – derül ki a MediaMarkt friss kutatásából.

Az akciókat és a fizetést várjuk

A családok 10 százaléka egyáltalán nem tervez idén ajándékozni. Akik mégis, többségében igyekeznek valami apróságot találni szeretteiknek: a kutatásban résztvevők közel fele (46 százalék) 10 ezer forint alatti összeget szán személyenként ajándékra, ebből 18 százalék 5 ezer forintnál is kevesebbet. 10 ezer és 20 ezer forint közötti összeget az emberek 21 százaléka tervez költeni egy-egy rokonra vagy barátra, a 20 ezer forint feletti költségkeretet szintén az emberek ötöde (20 százalék) engedheti meg magának. Igyekszünk tudatosan, előre vásárolni, és figyelni az akciókat: 16 százalék az ajándékok beszerzését szereti minél előbb megejteni, aki teheti (23 százalék) már novemberben az akciók alkalmával megvásárolja a legtöbb dolgot, de közel ugyanennyien vannak azok is, akik a decemberi fizetésük megérkezése után időzítik be a legtöbb ajándékvásárlást. 

 

 

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo