A magyarok közel fele 10 ezer forintnál is kevesebbet szán karácsonyi ajándékra

A magyarok 46 százaléka 10 ezer forintnál is kevesebbet szán idén szerettei ajándékára. Aki teheti, a beszerzést a novemberi akciókat kihasználva ejti meg, de sokan kivárják a decemberi fizetés megérkezését – derül ki a MediaMarkt friss kutatásából.

Nem a nagyzolás, hanem a hiány az oka

A legtöbben (40 százalék) azért vágynak a megjelölt termékkategóriára, mert még egyáltalán nincs ilyen eszközük. 40 éves korig ez a döntő indoka az új készülék iránti igénynek, 40 év felett pedig a korszerűsítés, vagy a régi, elromlott gép pótlása. Az összes válaszadó több, mint negyede (27 százalék) cserélné korszerűbbre meglévő gépeit, és ötödük pedig a régi, tönkrement gépek miatt vágyik a cserére. Pusztán a fejlettebb technológia vagy a jobb funkciók mindössze a válaszadók 4 százalékát motiválja.

„Tapasztalataink szerint a Black Friday – avagy a mi esetünkben Black November – klasszikusan az az időszak, amikor az emberek egy ideje már tervezett, halogatott vásárlásokat valósítanak meg. Ilyenkor általában a már régóta vágyott termékkel kapcsolatban pontos elképzeléseik vannak, amire akár az online ajánlatok között is lecsaphatnak. Azonban ilyen esetekben is javasoljuk az üzletekbe ellátogatást, hogy biztosan azt kapjuk, amit szeretnénk, hiszen más az interneten nézegetni egy terméket, és más a kezünkbe fogni, kipróbálni, Sőt, a szaktanácsadók rámutathatnak olyan tulajdonságaira az eszköznek, ami az online leírásban esetleg nem domborodott ki, és segíthet dönteni két termék közötti hezitálás esetén még akkor is, ha végül otthon, online rendeljük meg” – tanácsolja a vásárlást fontolgatóknak Magyar Norbert, a Media Markt Magyarország kereskedelmi igazgatója.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo