A kormány 25 százalék feletti januári inflációval számol

Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány elkerüli a recessziót, beindítja a növekedést, az infláció letörésében pedig együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Bankkal. A miniszter kiemelte, hogy a magas energiaárak már csökkentek, bár a koronavírus-válság előtti szinthez képest még magasak, de konszolidálódtak.

A kamatok továbbra is magas szinten vannak, de ha az infláció csökken, akkor a jegybank is fordulatot vehet, elkezdheti óvatosan csökkenteni a kamatokat - mutatott rá.

Egyre nehezebb tele tölteni a bevásárlókocsit (Fotó: Depositphotos)
Egyre nehezebb tele tölteni a bevásárlókocsit (Fotó: Depositphotos)

Kifejtette: az infláció januárban valószínűleg még "benéz" 25 százalék fölé, de februárban már mérséklődés várható, és ezután gyors csökkenés következhet be, év végére pedig egyszámjegyűvé válhat a drágulás.

A magyar államadósság végig csökkent, idén 73,5 százalékos GDP-arányos államadósságot tervez a kormány, jövőre pedig 69,7 százalékost - ismertette a részleteket Nagy Márton. Jelezte, hogy nagy emelkedés a koronavírus-válság miatt történt, amikor jelentős gazdaságösztönző csomagot vezettek be.

Elmondta, hogy a költségvetési hiány idén 3,9 százalékos lehet GDP-arányosan, jövőre pedig 2,5 százalékos. Nagy Márton a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő új besorolására reagálva kijelentette: hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország.

(MTI)

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo