A forgalomban lévő autóknak mindössze ötödére kötnek cascót

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a személygépkocsikra tavaly megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt, ami mindössze 1,7 százalékkal volt magasabb a 2023-ban tapasztalt 204 900 forintos szintnél.

Az autósoknak kedvező fejlemény, hogy a biztosítók alig érvényesítették díjaikban az alkatrészárak, illetve a rezsióradíjak emelkedését – mondta dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Ráadásul tavaly 13 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba, vagyis az új casco kötések között valamivel nagyobb volt a magasabb díjon megkötött szerződések aránya.

Az új autók átlagos éves cascodíja 2023-ban 247 900 forint volt, ami 76 százalékkal magasabb, mint az évfordulós szerződésváltók 140 700 forintos éves összege. Azok az ügyfelek, akik használt autó vásárlásakor kötötték meg a casco biztosításukat, átlagosan 220 ezer forintos díjat fizettek. Az online megkötött casco szerződések átlagos díja a teljes állomány átlagdíjánál 22 százalékkal volt alacsonyabb (162 100 forint), aminek két fő oka van: egyrészt ebben a körben szélesebb a kedvezmények köre, másrészt az online kötött casco mellé arányaiban kevesebben választanak kiegészítő biztosításokat.

A megkötött casco szerződések mellé a szerződők harmada köt valamilyen kiegészítő biztosítást is, közülük számosan több plusz fedezetet is igényelnek. Messze a leggyakoribb kiegészítő fedezet 2024-ben is az üvegkár-önrészbiztosítás volt, ez tette ki az összes ilyen szerződés 25 százalékát. Szintén igen népszerű az avulásmeantes térítés (11 százalék), az autóban található értékes elektroakusztikus berendezések lopás- vagy más kárát fedező szolgáltatás (8 százalék) és a hibás tankolás biztosítása (7 százalék) is. Ezeken kívül főként defekt- és balesetbiztosítást, illetve assistance szolgáltatásokat választottak az ügyfelek.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo