A biztosításon spórolnak a cégek, nem túl biztató

Az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A féléves díjbevétel összege 64 milliárd forintot tett ki, ami 8 százalékkal haladta meg a 2022 első félévében regisztrált 59,3 milliárd forintos szintet - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett legfrissebb adatok alapján a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Békés István, a FBAMSZ elnökségi tagja a közleményben hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok szerint a vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások alapos átvilágításával a díj jelentős mértékű emelkedése nélkül, sőt, időnként akár díjcsökkenéssel is elérhető a megfelelő biztosítottság. "A lényeg azonban az, hogy valódi fedezetet szerezzünk valódi kockázatokra. Nincs ugyanis drágább az olyan biztosításnál, amelyre díjat ugyan fizetünk, de valódi szolgáltatást nem nyújt" - idézte a szakember szavait a FBAMSZ. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo