A biztosításon spórolnak a cégek, nem túl biztató

Az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A féléves díjbevétel összege 64 milliárd forintot tett ki, ami 8 százalékkal haladta meg a 2022 első félévében regisztrált 59,3 milliárd forintos szintet - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett legfrissebb adatok alapján a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az általános felelősségbiztosítások száma 7,5 százalékkal 57 ezerre, míg a szakmai felelősségbiztosítások száma 4,6 százalékkal 68 ezerre csökkent. A díjbevétel ennek ellenére az előbbi biztosításcsoportnál 13 százalékkal, míg az utóbbinál 5 százalékkal tudott növekedni.

Nem jó ötlet az alulbiztosítás, de a túlélés most fontosabb a vállalatvezetőknek (Fotó: Pixabay)
Nem jó ötlet az alulbiztosítás, de a túlélés most fontosabb a vállalatvezetőknek (Fotó: Pixabay)

Az elemzésben kiemelték: a vagyonbiztosítási díjállomány növekedése jelentősen elmarad az inflációtól, ami csak részben tulajdonítható a biztosítók közti piaci verseny erősödésének és a biztosítási költségek digitalizáció miatti visszaesésének. Az egy szerződésre jutó díjbevétel a kkv vagyonbiztosítás körében 107 ezer forintot tett ki, míg a nagyvállalatok esetében 895 ezer forint volt, ez utóbbi körben a növekedés mindössze 4,6 százalékos volt. Ez az alacsony érték azt mutatja, hogy különösen a nagyvállalatok körében nőhetett az alulbiztosított cégek száma - állapította meg a FBAMSZ.

Az alulbiztosítottság elsődleges oka az infláció, ami a megugró helyreállítási költségeken (építőipari áremelkedés, alkatrészek- és alapanyagok áremelkedése, munkaerő drágulása) keresztül alapvetően növeli a vállalatok kockázatát - tették hozzá.

Független biztosítási alkuszok arra is felhívják a figyelmet, hogy a vállalati biztosítások többségét hagyományosan január 1-jei évfordulóval kötik. Mivel a meglévő szerződést az évforduló előtt legalább 30 nappal lehet felmondani, ezeknek a biztosításoknak a váltásáról legkésőbb december 2-ig kell dönteniük az érintett cégeknek. A megfelelő döntéshez tehát a következő két hónap során célszerű feltérképezni és versenyeztetni az alternatív biztosítói ajánlatokat.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo