1000 milliárd forintos üstökös tart a lakáspiac felé, ami jövőre robbanhat

Kormányhatározatba foglalták az Új Gazdaságpolitikai Akciótervet, ami támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené jövőre a lakáspiac forgalmát. A 21 pontból álló tervezet olyan elemeket is tartalmaz, ami eddig tabunak számított a hazai gazdaság- és lakáspolitika számára. Az akcióterv egyik fókuszában a megfizethető budapesti lakhatás áll. Ezt indokolhatja, hogy a fővárosi eladó lakások átlagos négyzetméterára már 1,07 millió forint, egy átlagos bérleti díj pedig elviszi a budapesti átlagfizetés felét. Az akcióterv kapcsán a legnagyobb, szinte vérre menő csörte a bankok és a kormányzat között várható. 

A II. és az V. kerületek számít a legdrágábbnak, ahol a 350 ezer forintos átlagos lakbér a budapesti nettó átlagfizetés 68 százalékát fedi le. A fizetés arányában a legolcsóbb kerületek közé tartozik a XV., a XVI., a XIX. és a XXIII., ahol 40 százalék alatti a jelenlegi arány, ez pedig 4-7 százalékpontos csökkenésnek felel meg tavaly októberhez képest.

Komoly csörte várható a bankok és a kormány között a lakáshitel-kamatplafon miatt

Szintén a kormányzati akcióterve lakáspiacot érintő része az 5 százalékos kamatplafon bevezetése a lakáshiteleknél. A Bankszövetség ezt szigorú korlátokkal vezetné be, mivel a hitelek forrásköltsége jelenleg 6 százalék körül jár. Vagyis olcsóbban kéne az ügyfeleknek adniuk a kölcsönt, mint amennyibe nekik kerül. Ezért a bankok csak fiatal, első lakásvásárlóknak nyújtanának ilyen hitelt, energiatakarékos, kisebb alapterületű és maximum 1 millió forintos négyzetméterárú ingatlanok vásárlására, amiből viszont alig van a piacon. A kormány ezt viszont szélesebb körre terjesztené ki.

“Nem tudjuk, hogy milyen eredménnyel zárul a bankok és a kormány közötti csörte, mert a Bankszövetség által kijelölt ingatlanok túlnyomó többsége már 2021-ben elfogyott a piacról. Ráadásul az intézkedés várhatóan csak jövőre léphet életbe, de a lakásárak addig is jó eséllyel emelkednek, így azok a vásárlók, akik most tervezik a lakásvásárlást, jobban járhatnak, ha nem halogatják döntésüket. A kamatplafon ugyanis maximum 1-1,5 százalékkal csökkentheti az elérhető kamatszinteket, az ingatlan.com lakásárindexe szerint az éves drágulás üteme pedig országosan 7 százaléknál jár, Budapesten pedig már 9 százalékos. A jelenlegi kilátások szerint így még a kamatplafonos lakáshitellel is drágább lehet a kiszemelt lakás későbbi megvásárlása.” - közölte Balogh László.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo