1000 milliárd forintos üstökös tart a lakáspiac felé, ami jövőre robbanhat

Kormányhatározatba foglalták az Új Gazdaságpolitikai Akciótervet, ami támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené jövőre a lakáspiac forgalmát. A 21 pontból álló tervezet olyan elemeket is tartalmaz, ami eddig tabunak számított a hazai gazdaság- és lakáspolitika számára. Az akcióterv egyik fókuszában a megfizethető budapesti lakhatás áll. Ezt indokolhatja, hogy a fővárosi eladó lakások átlagos négyzetméterára már 1,07 millió forint, egy átlagos bérleti díj pedig elviszi a budapesti átlagfizetés felét. Az akcióterv kapcsán a legnagyobb, szinte vérre menő csörte a bankok és a kormányzat között várható. 

A terézvárosi példa, Budapesten a fizetés felét elviszi a lakbér

“Az 50 négyzetméteresnél kisebb felújított és újszerű eladó ingatlanok kínálata augusztus eleje óta 65 százalékkal nőtt, az átlagos négyzetméteráruk pedig 1,43 miliő forintról 1,37 millióra csökkent. Ez két hónap alatt 5 százalékos árcsökkenés, ami jelentősnek mondható. Ezzel szemben a szomszédos V. és a VII. kerületekben a kínálat nem változott számottevően, és Budapest egészéhez hasonlóan az árak is felfelé araszoltak ugyanebben a szegmensben” - ismertette a piaci hatásokat az ingatlan.com szakértője.

Hozzátette:

“Az Airbnb-szabályozás mellett a bérleti díjak szabályozása is várható, mivel az albérletárak a helyi fizetésekhez képest magas szinten ragadtak be. A fővárosi nettó átlagfizetések közel felét teszik ki a lakhatási költségek, különösen az albérleti piac esetében. Bár még nem dőlt el, hogy a bérbeadást szabályozó, idén 31 éves lakástörvényt módosítják-e vagy a bérleti díjakat maximalizálják, de az világos, hogy a bérbeadók jogi kockázatának csökkentése hozzájárulhat a bérleti díjak mérsékléséhez is.”

Az ingatlan.com adatai szerint az októberi 250 ezer forintos átlagos bérleti díj az első féléves 521 ezer forintot meghaladó budapesti nettó átlagbér 49 százalékát tették ki. Ehhez jönnek még hozzá a szintén bérlők által fizetett rezsidíjak és közös költség is.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo