10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A rövidebbre húzott nadrágszíjjal azonban tudatosság is párosul: jobban átgondoljuk, hogy mire költsünk, és visszavettünk az impulzus vásárlásokból is – derül ki a MediaMarkt legfrissebb reprezentatív kutatásából.

A magyarok majd fele érzi, úgy, hogy egyre rosszabb a helyzete (Fotó: Depositphotos)
A magyarok majd fele érzi, úgy, hogy egyre rosszabb a helyzete (Fotó: Depositphotos)

„A vásárlók határozottabban felkészültebbek és megfontoltabbak lettek, ezt nap mint nap tapasztalják szaktanácsadóink.” Magyar Norbert, a Media Markt Magyarország kereskedelmi igazgatója úgy látja, hogy ez a folyamat már az energiaválság előtt elindult, de a tavalyi és az idei év az eddigieknél erőteljesebben terelte a fogyasztókat a tudatos döntések irányába. „A vásárlók elégedettsége elsődleges számunkra, és a mostani helyzetben a személyre és élethelyzetre szabott tanácsadásra van a legnagyobb szükség. A kedvező ajánlatok vagy rugalmas fizetési konstrukciók mellett akár a készülékbeszámítás, vagy sok esetben – a megfelelő alkatrész beszerzésével – egy régebbi gép megmentése jelenti a vásárlóink számára a leggazdaságosabb döntést. Folyamatosan törekszünk a változó igények kiszolgálására, támogatjuk a tudatos, fenntartható döntések megvalósítását. Többek között ezért is kerüljük például a pár napra korlátozódó ajánlatokat is, hogy ne 1-2 nap alatt kelljen a vásárlóknak lényeges pénzügyi döntéseket hozniuk. Erre egész évben figyelünk, nem csak a kiemelt időszakokban” – tette hozzá Magyar Norbert. 

Kerüljük a kísértést, keressük az akciókat

A felfutó inflációs ráta a válaszadók 79 százalékának erős vásárlást befolyásoló tényezőt jelent. Az előre nem tervezett, nagyobb beszerzések egyre ritkábban fordulnak elő a lakosság körében, bár a MediaMarkt kutatása szerint a magyar fogyasztók között az impulzív vásárlók aránya egyébként sem olyan magas: a többségre (49 százalék) – saját meglátásuk szerint – eleve nem jellemző a meggondolatlan vásárlás. A felmérésben résztvevők negyede (25 százalék) inkább kevesebbet megy vásárolni, hogy ritkábban essen kísértésbe, és meggondolja kétszer is, mielőtt egy nem tervezett kiadás mellett dönt. 20 százalék bevallása alapján pedig inkább megvárja az akciókat és a leértékeléseket, és igyekszik tájékozódni, tanácsot kérni egy-egy anyagi jellegű döntés előtt, ami szintén fejlődő pénzügyi tudatosságot jelzi. Ez a fajta előre tervezés is inkább a nőkre jellemző, a férfiak még mindig nagyobb arányban költenek hirtelen.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo