Gazdaság
Lesújtó kép a cégekről
A vállalkozások többsége fontosnak tartja a hatékony belső kommunikációt, túlnyomó részüknek fogalma sincs, hogyan tudnák azt a gyakorlatban is megvalósítani.
Trump bekeményít: egy reklám miatt szigorított a tarifákon
Az elnök lépett.
Felszisszenünk vagy örülünk? Fontos szám derülhet ki a héten
Mit rejt a makronaptár a héten?
Csúcspénzt fizetnek az AI-értőknek
A cégek már nem minden pozícióra fizetnek jól, csak a szenvedéllyel dolgozó, komplexen gondolkodó szakemberekre van tartós kereslet.
Az Otthon Start igazi nyertesei
Hol mennyiért vásárolhatunk panelt?
Már ereszt az Otthon Start lufi
A Bank360 az Otthon Start Programmal kapcsolatos érdeklődés alakulását vizsgálta meg a program bejelentése, illetve tényleges indulása óta eltelt időszakban.
Ki nem találja, mekkora az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között
A topistán gazdagréti, óbudai es VIII. kerületi panellakás is szerepel, a legolcsóbb panellakása Salgótarjánban található.
Jó hír az autósoknak: legalább itt nem lesz díjemelés
Szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a kgfb szerződésváltások száma.
Nagy zűrzavart okozott, hogy a Google betiltotta a politikai hirdetéseket
Eredmények és ellentmondások a politikai hirdetések piacán.
A családbarát kormány mellé lőtt, a házasságok harmada tönkremegy az első két évben
Kommunikációs hiányosságok miatt bomlanak fel a kapcsolatok.
Úszik a világ az államadósságokban
Az államadósságok növekedéséért elsősorban a fejlett országok felelnek.
Repülőrajtot vett az euróövezet gazdasága
Októberben két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezeti gazdaság.
Mészáros Lőrinc vendégei lehetünk
Átadták a megújult Pastrami éttermet.
Meglepetésre javult az euróövezet fogyasztói hangulata
Kissé enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat az euróövezetben októberben.
Kockázat szempontjából kifejezetten szép osztályzatot kapott Magyarország
Megnyugtató a világ kockázatelemzése, a legtöbb ország kockázata alacsony.
Magyarországon romlott a használtautók megbízhatósága
Nőtt a sérült autók aránya.
Donald Trump nem hajlandó tárgyalni az ellenzékkel, amíg tart a kormányzati leállás
A budapesti csúcs elmarad a pekingi nem.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
A panelpiac lett az abszolút nyertese az Otthon Startnak
Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek.
Budapesti találkozó nem lesz, helyette újabb szankciókat rendelt el Trump Putyin ellen
Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték.
Az Adidas elképesztő sikerét még az amerikai vámok sem tudták megállítani
Erős rajtot vett az európai jelentési szezon.
Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Teljesen átalakul a Mol
Holding struktúrára vált a Mol.
Az Otthon Start oldja meg a szülők rémálmát?
Egyre korábban vágnak bele az önálló életbe a fiatalok.
Új kihívás elé néznek a cégek
A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok a Z generáció alkalmazása során.
Szenvednek az ipari és az építőipari vállalatok a kiszámíthatatlan gazdasági környezet miatt
Bár a GKI konjunktúra indexe tizenhárom havi csúcsára ért fel októberben.
Végre megoldódhat a zártkerti ingatlanok körüli évtizedes jogbizonytalanság
Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat.
Nem fest jó képet a munkaerőpiac
Utoljára februárban volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta.
Ez betesz Putyinnak, nagy fordulat USA és India kapcsolatában
Hamarosan megegyezhet a vámokról India és az USA.
Útmutató segíti a cégeket a családbarát szemlélet kialakításában
Megjelent az SZTFH ESG családbarát kiadványa.
Járulékbevallások: gyakori hibákra figyelmeztet a NAV
A NAV az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, mert a kifizetők hibás járulékbevallásokat adtak be.
Közel 30 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy éve
4,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta szeptemberben.
Képtelen javulni a magyar vásárlóerő
Az európai átlag 60 százaléka.
Megvan melyik ország mennyit fizetett a Trump vámok bevezetése óta
Kína első helye a vámbefizetések rangsorában megkérdőjelezhetetlen.
Megvan Japán első női kormányfője, kemény jobbra át
Nem egy békegalamb Japán új miniszterelnöke.
A szerbeket sokkolhatja a százhalombattai tűz
Szerbia lehet különösen nagy bajban.
Két hét alatt 2600 cég ugrott rá a 3 százalékos hitelre
A várakozásokat felülmúló az érdeklődés.
Drámaian csökkent az állásajánlatok száma, a vendéglátásban fele a korábbinak
Odalett a tavalyi optimizmus.
Nagy bajban a diktátorok, egy együttműködő bankot pénzbüntetésre ítélt a bíróság
Kényes pert bukott el a BNP.
Újabb banknál érhető el a 3 százalékos vállalkozói hitel
Az MBH Bank kínálatában is elérhető.
Trump most végre tényleg egy igazi sikert ért el
Megegyezés született a kritikus ásványi anyagokról az amerikai-ausztrál találkozón.
Mivel folytatódhat a választási osztogatás? – Oszkó Péter a Klasszis Klub Live-ban
A volt pénzügyminiszter, üzletember október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának.
Megjelent egy rendelettervezet az Otthon Starthoz – egy sor újdonság van benne
Kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat.
A százhalombattai finomítóban keletkezett tűz miatt kapacitása 40 százalékát veszíthette el a létesítmény
Hatalmas tűz a Mol Dunai Finomítójában.
Vannak olyan országok, ahol az emberek életük 20 százalékát betegségben töltik
Melyik országban hány évet élnek betegen az emberek?
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is.
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről.