Így lesz zöldebb a kakaó

A világ legnagyobb csokigyártója, a Mondelēz International elindította a „Cocoa Life”-ot, a társaság eddigi legnagyobb erőfeszítését a fenntartható kakaótermelés érdekében. A program keretében a cég a következő tíz évben 400 millió dollárt ruház be – írja a Zöld8.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:sxc

A Cocoa Life beruházásából  100 millió dollárnyi Elefántcsontpartnak, a világ elsőszámú kakaótermelő országának jut, ahol a program 75 ezer gazdának segíthet megkétszerezni a termelékenységüket – írja a Zöld8.

A világ legnagyobb csokoládégyártója a következő tíz évben 400 millió dollárt, vagyis közel 87 milliárd forint beruházást hajt végre, hogy több mint 200 ezer gazda és a kakaótermesztő közösségekben velük együtt élő egymillió ember megélhetését és életkörülményeit javítsa.

A Cocoa Life a kakaó beszállítói láncának átalakításában nemcsak a beszállítókkal működik együtt, hanem az érintett kormányokkal, civil szervezetekkel is. A társaság már egy ideje együtt dolgozik például az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), a WWF (World Wildlife Foundation), valamint az Anti-Slavery International, a rabszolgamunka felszámolásáért küzdő nemzetközi szövetség szakértőivel annak érdekében, hogy megtalálja a sikeres változtatás ütőképes alapelveit és az előrelépés mérését lehetővé tevő megoldásokat.

„A Cocoa Life program középpontjában az a meggyőződésünk áll, hogy a kakaótermesztők életének javulnia kell” – mondta Bharat Puri, a globális csokoládé-üzletág első alelnöke. „Nem csupán a mezőgazdaságba, a termelési gyakorlatba akarunk beruházni – meg akarjuk erősíteni magukat a kakaótermesztő közösségeket, hogy falvaik olyan helyekké váljanak, ahol szívesen élnek az emberek.”

A Cocoa Life win-win kapcsolatokat kíván létrehozni, hogy a gazdálkodó közösségek partnereikkel együttműködve növelhessék a kakaóhozamot, megerősíthessék a közösségeket és a kakaótermesztő családokat, tegyenek a gyermekmunka ellen, és megóvják a kakaótermesztő vidék tájképi jellegzetességeit és az élhető környezetet a következő generációk számára.

A Cocoa Life alapja a Mondelēz International sikeres Cadbury Kakaó Partnerség programja, amely Ghánában, Indiában és a Dominikai Köztársaságban működik. A projekt első fázisában, 2009 és 2011 között a program révén Ghánában 20%-kal sikerült növelni a kakaóhozamot, 200%-kal a háztartások jövedelmét és 80%-kal a kormányzat által támogatott fejlesztési projektek számát. A társaság igyekszik mind több ghánai közösséget bevonni a programba, amelyet 2011-ben kiterjesztett a Dominikai Köztársaságra is. Indiában a vállalat már ötven éve működik együtt közvetlenül a kakaótermesztőkkel.

A Cocoa Life a Mondelēz International célkitűzése, hogy 2015-re az Európában értékesített kávéját 100%-ban fenntartható forrásokból fogja fedezni, a „Coffee Made Happy” kezdeményezése pedig 2020-ig legalább 200 millió dollárt költ egymillió kávétermesztő farmer támogatására.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo