Az üzleti etika úttörői

A környezet- és társadalomtudatos menedzserek az 1968-as diáklázadások, a hippimozgalom és a fogyasztóvédelmi szervezetek szellemiségéből nőttek ki, és váltak alternatív szellemiségű vezérigazgatókká. Ideáikat ma már a kkv-k és a legnagyobb fősodorbéli multik is magukénak tudják.

„Szerintem a profit baromi jó! Eszköz, de nem cél.”
Anita Rodick (1942–2007) – The Body Shop

A brit üzletasszony, emberjogi aktivista és környezetvédő úttörő szerepet játszott az etikus fogyasztás eszméjének elterjesztésében. Természetes alapanyagú kozmetikai szereket gyártó cége a „Kereskedj, ne segélyezz!” jelszót követve mindig kereste azokat a rászoruló közösségeket, ahonnan nyersanyagokat vásárolhatott, és gyárai nyereségének egynegyedét a helyi közösségekbe fektette. A boltokban kis ládába lehetett bedobni az üzletmenet javítására szolgáló javaslatokat vagy akár új termékötletet. Azok a franchise-tulajdonosok, akik elzárkóztak attól, hogy részt vegyenek a cég társadalmi akcióiban, nem kaptak engedélyt újabb bolt nyitására.

„Üzleti Etikai Díj 2013” – Várjuk a cégek jelentkezését!
Várjuk azon vállalatok jelentkezését, amelyek úgy gondolják, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2013. évi Üzleti Etikai Díjra. A független, üzleti szereplő által nem befolyásolható „Üzleti Etikai Díj” 2000 óta, immár 14. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében.
Az önjelöléseket 2013. szeptember 13-ig fogadjuk! További részletek itt.
Ben Cohen (1951–) és Jerry Greenfield (1951–) – Ben & Jerry’s

Az 1980-ban alapított jégkrémgyár élen járt abban, hogy a szükséges nyersanyagokat hátrányos helyzetű kis közösségektől vásárolta – brazil indiánok diójából készült például a Rainforest Crunch – a cég adózás előtti eredményének 7,5 százalékát pedig ilyen közösségek támogatására fordították. A felsővezetők legfeljebb ötször annyit kereshettek, mint a legkisebb fizetést haza vivő alkalmazottak. Miután az alapítók eladták cégüket az Unilevernek, a multi felhagyott e szokásokkal.

„Az értékalapú vállalat lényege, hogy felelősséggel tartozik az emberekért és a társadalomért. Ez több és hatékonyabb, mint a jótékonykodás.”
„Valaki azért ülhet ma az árnyékban, mert valaki más elültette azt a fát évtizedekkel ezelőtt.”
Warren Buffet (1930–) – Berkshire Hathaway

Vagyonát, amellyel többször szerepelt első helyen a Forbes milliárdoslistáján, javarészt a tőzsdén alulértékelt ipari termelő vállalatok megvásárlásával szerezte. Bill Gatesszel együtt 2010-ben arra szólította fel milliárdostársait, hogy vagyonuk felét karitatív célokra ajánlják fel. A kezdeményezéshez csatlakozott többek között Paul Allen, Michael Bloomberg, Richard Branson, Edgar Bronfman, Larry Ellison, George Lucas, Elon Musk, Ted Turner, Mark Zuckerberg és Michael Milken.

Etikus gondolkodó
László Ervin (1932–) – eredetileg zongoraművész, rendszerelméleti filozófus, író
Kilencéves korától több mint húsz évig koncertezett a világ minden táján. Művészi pályája befejeztével a Yale-en, a New York-i Állami Egyetemen és számos európai és távol-keleti egyetemen oktatott filozófiát és rendszerelméletet. A Római Klub felkérésére 1978-ban készítette el a Goals for Mankind (Célok az emberiség számára) című nagy hatású jelentését. A párizsi Sorbonne-on a legmagasabb tudományos fokozatot kapta meg, négy egyetem választotta díszdoktorává. A Magyar Tudományos Akadémiának 2011-ben lett a tagja. Számos díjjal tüntették ki, köztük a japán békedíjjal és a Goi-díjjal, 2004-ben pedig Nobel békedíjra jelölték. A Budapest Klub alapítója és elnöke, és mint ilyen jegyezte a Planetáris Tudat Kiáltványát és a Világváltás Kiáltványát. Több mint hetven könyv szerzője, könyveit húsz nyelvre fordították le. Olaszországban él.
„Az ókori görög filozófusok azt mondták, a felelősségünk addig terjed, ameddig a hangunk elér. Napjainkban a hangunk az egész világon hallatszik. Felelősségünk sem pusztán a közvetlen környezetünkre terjed ki, hanem mindenkire, akit érint a tevékenységünk. Saját közösségét senki nem akarja bántani, s mivel ma már »világfaluban« élünk, így a világmindenségre is tekintettel kell lennünk … Akinek hatalma van, felelőssége is van, s ma a cégek kezében nagy hatalom összpontosul.” - mondja a professzor

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo