A magyar és (nyugat)német kapcsolatok nemzetközi jogi alapját 1973. december 20-án fektették le. Meglehetősen későn. Az a két ország, amely a történelem folyamán közel ezer esztendőn keresztül a legszorosabb gazdasági és politikai kapcsolatokat ápolta - kezdve Gizella bajor királyné házasságától és Veszprémbe költözésétől -, sokáig, két szembenálló világrendszer részeként, ellenségként kezelte egymást.

Ezen a képtelen helyzeten segített a diplomáciai kapcsolatok formális felvétele, majd a gazdasági kapcsolatok (újra)építése. A természetes gazdasági együttműködés felépítése igen gyors volt - noha rendre kiváltotta a szovjet és keletnémet elvtársak homlokráncolását. Rövid idő alatt azonban Magyarország legfontosabb nyugat-európai partnere lett az NSZK, és fordítva, a hatalmas Szovjetunió után a legnagyobb „keleti” célország hazánk lett.

A gazdasági kapcsolatokon kívül sok sajátos emberi körülmény is közrejátszott. A Balaton a kelet- és nyugatnémet rokonok legbiztosabb találkozási pontjává vált. Nyugat-Berlinbe több művész - író, filmes, zenész - és ifjú politikus járt egyedül Magyarországról, mint a béketábor több országából együttvéve. Bajorországban működött az egyetlen nyugat-európai magyar nyelvű gimnázium. És - mindennek a betetőzéseképpen - Magyarországon szakadt át először az NDK-s menekülők előtt a szögesdrót-kerítés. Ez volt az a szakadás, amely később leomlasztotta a berlini falat is.

A régi, hagyományos gazdasági együttműködés nemcsak újjáépült, de más országok számára is példamutatóvá vált. Az európai közösségbe való májusi belépésünk már csupán formálisan szentesíti és tetőzi be azt a folyamatot, amely a mindennapokban, csendben már régen lejátszódott.