Kezdenek fellélegezni a vállalkozások

Tavaly év eleje óta folyamatosan csökken azon cégek aránya, amelyek nagy mértékben érzékelik az infláció negatív hatásait – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 negyedik negyedéves kutatási adataiból; emellett az elmúlt negyedévben minden harmadik vállalat tudta érvényesíteni az inflációt az áraiban.

2025 elejéhez mérve 8 százalékponttal csökkent azon cégek aránya, amelyek kis mértékű negatív hatást éreznek mindennapi működésükön az infláció miatt – ami a válaszadó vállalkozások 68 százaléka. Azoknak az aránya pedig, akik jelentős negatív hatást érzékelnek, visszatért az év elején mért 10 százalékhoz, egy kisebb éves negatív kilengést követően. A vállalatvezetők 20 százaléka úgy látja, hogy az infláció nincs érdemi hatással a cégük működésére, 2 százalékuk pedig már enyhe pozitív hatásokat is tapasztal.

Továbbá a cégek 41 százaléka tudott árat emelni, de az infláció mértékénél alacsonyabb ütemben, míg a fennmaradó 27 százalék egyáltalán nem emelt árat. Ez utóbbi valamelyest nagyobb, átlagosan 29 százalékos arányt ért el azok körében, akik az infláció hatásait – kisebb-nagyobb mértékben – negatívan értékelték. Ugyanakkor olyan cégek is érezték pozitívnak az infláció hatását, ahol egyáltalán nem tudtak változtatni az áraikon.

„A negyedik negyedéves adatok által kimutatott változások azt jelzik, hogy a cégek egyre tudatosabban kezelik az infláció kihívásait, egyre hatékonyabban alkalmazkodnak az inflációs környezethez. Az árazási stratégiák erősödése és a negatív hatások mérséklődése összességében kedvező képet mutat a vállalati szektorról” – kommentálta az eredményeket Bodor Tibor, a K&H vállalati divíziójának vezetője.

A friss eredmények megerősítik, hogy a vállalati szektor ellenállóképessége nő, ami bíztató kilátásokat vetít elénk a 2026-os év gazdasági folyamataira.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo