Jönnek a béremelések a cégeknél

A magyarországi munkáltatók jelentős része béremeléssel számol 2026 első félévében, ugyanakkor a tervezett lépések többsége mérsékelt sávban marad, a kiegészítő juttatásoknál pedig inkább a stabilitás dominál. Mindeközben a fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország Fizetési és foglalkoztatási trendek című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.

A kutatás több mint 300 magyarországi vállalat HR- és vezető szakembereinek válaszai alapján készült, és számos ágazat – a feldolgozóipartól a kereskedelmen és logisztikán át az IT-, pénzügyi és üzleti szolgáltatásokig – munkaerőpiaci várakozásait tükrözi.

A kutatás szerint a munkáltatók több mint 84 százaléka tervez béremelést az év első felében, ugyanakkor az emelések többsége 5 százalék alatti vagy 6-10 százalék közötti sávban koncentrálódik. A cégek kisebb része számol jelentősebb emeléssel, míg bértömegcsökkentést csupán elenyésző arány jelez, emellett közel 14 százalék egyáltalán nem tervez bérmódosítást. Az adatok alapján a kereskedelemben és az egészségügyi/gyógyszertári területen erősebb az emelési szándék, míg a pénzügyi szektorban vegyesebb kép és nagyobb bizonytalanság látható.

A béremelést tervező vállalatok többségénél az intézkedés széles kört érint: több mint felük  az összes munkavállalóra kiterjeszti a változtatást, míg további jelentős részük (26,98 százalék) az állomány 50-80 százalékánál emel. A döntések hátterében elsősorban az inflációs környezet, a megtartási kényszer, valamint a piaci bérekhez való igazodás áll.

„A vállalatok számára ma már nem az a kérdés, hogy szükség van-e béremelésre, hanem az, hogy azt milyen mértékben és milyen körben tudják fenntarthatóan végrehajtani. A célzott, ugyanakkor széles körű emelések jól mutatják, hogy a munkaerő-megtartás elsődleges szemponttá vált” – mondta Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo