Az európai alkotmányozás folyamatát – igyekezvén olvasóinknak lefordítani az eurokrata szakzsargont – képzeljék el egy házasságként, amelyben az élet közös kérdéseire kell választ találni. Kezdődik a menyegzővel: a Valéry Giscard d’Estaing volt francia államfő által vezetett 105 tagú konvent az Örömóda meghallgatásával ünnepelte az európai alkotmány szövegtervezetének tető alá hozását, amelynek kidolgozásában már a tagjelöltek képviselői is részt vettek. Ám a közös döntések meghozatalának többféle módja lehetséges, és az ifjú házasok között már ki is bontakoztak az első viták.

Voksok és biztosok

Tavaly decemberben éppen a döntéshozatal mikéntjéről való egyet nem értés buktatta meg az alkotmány szövegének elfogadását. Jelesül: Spanyolország és Lengyelország ragaszkodott a 2000 decemberében kötött nizzai szerződésben rögzített európai tanácsi voksok számának megőrzéséhez. Ez alapján huszonhét szavazatuk volt, míg a nyolcvanmilliós Németországnak huszonkilenc. Utóbbi vezető politikusai, nemkülönben Franciaországéi, nemtetszésüknek adtak hangot. Olyan megoldás is felsejleni látszik, hogy a legkisebbek – kérésüknek megfelelően – kapnának még plusz egy-két szavazatot.

A decemberi kudarc után a konvent tagjai és a soros elnök, Írország vezetői nagy elánnal próbálták rendezni a szavazati súlyok kérdését. Kidolgozták az úgynevezett kettős többségi elvet, miszerint a tagországok számának, illetve összesített lakosságuknak meghatározott aránya adná ki az egyes döntések meghozatalához, illetve elutasításához szükséges úgynevezett kettős többséget. Több tagállam – köztük Magyarország is – azt szeretné, ha a két arányszám azonos lenne. A legutóbbi fordulóban a kisebb és közepes tagállamok csoportja az ötvenöt-ötvenöt százalékot tartotta jó megoldásnak. Az ír elnökség ötvenöt–hatvanöt százalékos aránypárt szorgalmazna.

További kérdés, hogy mely területeken legyen követelmény az egyhangú döntés, és mely területeken működhetne a többségi rendszer? A dolgok jelenlegi állása szerint egyhangú döntés lenne a kül- és biztonságpolitikában, a bel- és igazságügyi együttműködésben, valamint az adózásban. Ami az utóbbit illeti, a társasági adó minimális szintjének meghúzása végképp kényes kérdés (erről lásd cikkünket a 8. oldalon), itt egyelőre semmi biztosat nem lehet mondani.

Vita van az európai biztosok kapcsán is. A „régiek” közül – a működőképességre hivatkozva – sokan elégnek tartanák a jelenlegi tizenöt biztost; az „újak” persze tiltakoznak. Egyelőre az „egy ország egy biztos” elve működik, és az idei európai parlamenti választásokat követő 2009-es voksolás után csökkenne csak a huszonötös létszám; igaz, egyelőre nem igazán tudja senki, milyen szisztéma alapján. Az írek mindenesetre megpróbálják átvágni a gordiuszi csomót, és június közepén azt fogják majd szorgalmazni, hogy 2014-ig mindenkinek legyen egy biztosa, aztán pedig, ha kell, ideiglenesen tűrje a működőképesség érdekében, hogy nem lesz nemzeti biztosa. E körben látszik: mindenki elodázná a döntést, hogy ezzel a „kellemetlenséggel” minél később kelljen szembenéznie.

Költségvetési deficit, befizetések

A jelenlegi szabályok szerint az országok költségvetési deficitje nem lehet több az éves GDP három százalékánál, és a határ átlépése miatt elvileg pénzbeli „büntetés” jár. Mindez Franciaországot és Németországot nem zavarja a szabály megszegésében, és ennek semmilyen retorziója nincs. A következetlenséget teljessé teszi, hogy a tiltás mindezek ellenére szerepel az alkotmány szövegében, bár egyre több szó esik e kritérium betarthatatlanságáról, különösen, ami az új tagországokat illeti.

A közös kasszával függnek össze elsősorban az „újak” azon törekvései, hogy a tagállamok befizetései ne csökkenjenek a GDP eddigi 1,24 százalékáról egy százalékra. A befizetések mértéke amúgy kényes téma, hiszen a nettó befizető Németország gazdasági problémákkal küzd, miközben mások – Franciaország, Görögország, Spanyolország – inkább élvezik a frigy áldásait.

Az alkotmánytervezetbe bekerültek olyan alapvető értékek, mint a teljes foglalkoztatottság, a szociális jogok, a társadalmi igazságosság, a nemek közti egyenlőség, a mindenfajta megkülönböztetés elvetése.

Ha egyezség történik is az alkotmány szövegéről, mintegy fél tucat országban népszavazáson is jóvá kell hagyni azt. Ez már azért sem lesz egyszerű, mert például Nagy-Britanniában a lakosság egy részét olyan rémhírekkel riogatják, hogy az új alkotmány hatálybalépése esetén az úttest jobb oldalán kell majd vezetniük.

És persze akadnak szkeptikusok, akik szerint az alkotmány azért nem jelent gyógyírt, mert ugyanazokat a szabályokat erőltetik rá a szegény és a gazdag országokra. Gazdasági gondok esetén pedig a tagállamok édeskevéssé tartják majd be a szabályokat (lásd Németország és Franciaország növekvő költségvetési hiányát), ad abszurdum, éppen azért, mert másképp nem működne a nagy család.

Keresztény Európa, kisebbségi jogok

A hazai médiában is nagy figyelmet kapott kérdés, hogy szerepeljen-e a keresztény múltra, jelenre, jövőre utalás az európai alkotmányban. Mi az hogy! – mondja az egyik oldal, Spanyolország, Olaszország, Írország, Lengyelország. A felsorolást talán a lengyelekkel kellett volna kezdeni, ebben a kérdésben ők minősülnek a zászlóvivőnek, és elsősorban ők lobbiznak. Legutóbb Varsó kezdeményezésére Málta, Olaszország, Szlovákia, Csehország, Portugália és Litvánia kormánya levélben fordult a soros elnökséghez, hogy a készülő európai alkotmány utaljon a kontinens keresztény örökségére. A franciák, hollandok, belgák és svédek inkább az egyház és a világi állam szétválasztásáról beszélnek. A belga kormány hírek szerint kilátásba helyezte, hogy ha Varsó továbbra is az alkotmány előszavának megváltoztatására törekszik, akkor kezdeményezni fogják az alkotmányból annak a paragrafusnak a törlését, amely lehetőséget ad a Vatikánnak arra, hogy a jövőben is megtarthassa eddig elért privilégiumait az egyes tagországokban. Több tagállam fontolgatja azt a javaslatot, hogy hagyják el az uniós alkotmány bevezető szövegét.

Magyarországnak különösen fontos a kisebbségi jogok európai alkotmányban történő garantálása. Itt viszont ütköznünk kell a spanyolokkal és a franciákkal, és az újak közül a jelentős orosz kisebbséggel bíró balti államokkal. Itt annyi elmozdulás történt a napokban, hogy Párizs magatartása – nagyszámú muzulmán kisebbsége dacára – némiképp változni látszik.

Az alkotmányozó konvent

Az európai konventben a tagországok kormányainak képviselői mellett helyet kaptak a nemzeti parlamentek, az Európai Parlament és az Európai Bizottság képviselői és a tagjelölt (immár tag-) országok képviselői. Legfontosabb rendelkezései között szerepel az unió jogi személyiséggel való felruházása, az alapszerződések (római, maastrichti, amszterdami, nizzai) egységes jogi keretbe foglalása. Továbbá: a minősített többségű törvényhozás kereteinek kidolgozása, az unió elnöki és külügyminiszteri tisztségének létrehozása – most féléves „vetésforgó” van –; lényegében a hatáskörök és illetékességi területek meghatározása és az alapvető emberi jogok chartájának a beemelése az európai alkotmányba.