Az elmúlt években, jobban, mint valaha, nagyon próbára volt téve a vállalkozások változásképessége. Olyannyira, hogy már el is felejtettük az üzleti tervezés gyakorlatát. Nevetünk, ha valaki azt kérdi tőlünk, mire számítunk az elkövetkező években, mennyi bevétel-, profitnövekedéssel, mekkora fejlesztésekkel számolunk. A túlélésre berendezkedett honi vállalkozók szerencsésebbjei, akik olyan üzleti szegmensben tevékenykednek, amelyet a válság elkerült, vagy éppen felerősített - követelésbehajtók, válságmenedzserek és a többi -, talán még látják egy nappal korábban a holnapjukat, de a többség ezzel nem büszkélkedhet. Sajnos, általánossá vált a túlélés, a tartalékok felélésének állapota, a szűkített újratermelés, a cserekereskedelem. Az elkeseredettség, a kilátástalanság érzése tömegesen érhető tetten.
2. Kihívásnak érezzük, ha egy biztos út járhatatlanná vált, s azonnal keressük a nyerő megoldást.
3. Ha látjuk, hogy munkatársaink rutinból dolgoznak, és az „így szoktuk csinálni” érvet sűrűn halljuk, azonnal pánikba esünk, s átszervezésbe kezdünk.
4. Nem tölt el biztonsággal a pillanatnyi siker, folyamatosan számítunk a múlandóságára, ezért több megoldást tartunk a kezünkben.
5. Feltöltődünk munkatársaink kreativitásától, felvillanyoznak az ötleteik.
6. Képben vagyunk a szakterületünk helyzetét illetően, naprakészen követjük a trendeket, s magunk is befolyásolni tudjuk azok irányát.
7. A gazdasági környezet változásaira azonnal reagálunk, nem várjuk meg, amíg látszanak eredményeinken a bajok.
8. A problémákra a megoldások azonnali megkeresésével és megtalálásával válaszolunk, nem önsajnálattal, elkeseredéssel.
9. A megbeszéléseken mindig a meglévő értékekre alapozva építkezünk, nem a hiányosságokból indulva keressük a jövő útjait.
10. Valljuk be őszintén, szeretjük a változásokat, s meghalnánk, ha rutinból, megszokásból mindennap ugyanazt és ugyanúgy kellene csinálnunk.
Várjuk, reménykedünk, hogy majd egyszer, nemsokára, minden olyan lesz, mint régen. Visszatér a biztonságos, kiszámítható, tervezhető környezet.
De vannak köztünk, nem is kevesen, akik nem várnak a csodára, mert valahonnan tudják, hogy a világ visszafelé soha nem megy, s mai valóságunkat új paradigmák - a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a tervezhetetlenség és a felgyorsulóban lévő változás - uralják. Ők azok, akik tudomásul veszik a változás egyre gyorsabb ütemét, s lépést akarnak tartani vele. Lépéstartás közben persze tanulnak. Elsajátítják a változásképességet. Szakemberek szerint ez a képesség mindannyiunkban megvan, ám sokakban szunnyadó. De fel lehet ébreszteni.
Szükség is van rá manapság. Néhány, a változásképességünket próbára tevő történést hadd idézzek fel.
A gazdasági világválság hatására egyik napról a másikra eltűnt a vagyonunk értéke, a szűkülő piac, a kereslet hiánya eladhatatlanná tette termékeinket, szolgáltatásainkat. Egyik napról a másikra a devizaárfolyamok akár 10-30 százalékos különbséggel ugrálnak, tervezhetetlenné téve az ár, nyereség, veszteség alakulását. Egyre kreatívabb kormányaink folyamatosan ötletelnek, s változtatják meg működési feltételeinket már nem évente, hanem sűrűbben. Fogalmunk sincs a nagy adó-, szabályozási változások előtt egy héttel, hogy hogyan kell majd törvényesen működnünk pár nap múlva. Különadók, válságadók, tranzakciós adó, telefonadó, a szerencsejáték-adó megötszörözése, béremelési kényszer, és még sorolhatnánk tovább azokat a finomságokat, amelyek egyik napról a másikra drasztikusan átszabják üzleti lehetőségeinket, költségvetésünket, forgalmunkat. Jön a kisadózó, kisvállalati adózó, eva, egyéni vállalkozó, tulajdonos, alkalmazott kombináció nemsokára. Hogy mit válasszunk, kinek mi lesz előnyösebb, mit kell tennünk a váltáshoz? Biztosan csak két óránk lesz a döntésre, ismerve a kormány jogszabály-alkotási gyakorlatát.
2. Egyre többször indulunk ki saját szervezetünk korlátaiból, eredménytelenségéből.
3. Nem jutnak eszünkbe a saját és a szervezetünk értékei.
4. Nem látjuk, hogy a megteremtett értékekből megvalósíthatjuk az új projektet.
5. Megbeszéléseken egyre többen – és mi magunk is – „nem” szóval kezdjük a mondatokat.
6. Munkatársaink és magunk is az érvelések során csak arra keressük a választ, mit miért nem lehet megcsinálni.
7. Kollégáink innovatív javaslatait azonnal elvetjük.
8. Arra várunk, hogy végre legyen vége a rossz időknek, legyen minden megint olyan, mint régen volt.
9. Sajnáltatjuk magunk az ügyfelekkel, panaszkodunk a negatív trendek miatt.
10. Menekülnénk, amikor új technikai vagy innovatív megoldásokról hallunk.
Minden nap hoz valami újdonságot az előző naphoz képest. Gyakorlatilag mindennap újra kell szabnunk a cégünket, a tegnap kitalált új szolgáltatásunkat másnap átdolgozhatjuk, vagy kidobhatjuk, mert egy nap alatt elavult, érdektelenné vált a piac számára.
Példák sora, valamint a változásképesség kifejlesztésére szakosodott személyi trénerek bizonyítják: igenis el lehet jutni oda, hogy már fel sem kapjuk a fejünket, ha miniszterünk bejelenti a tranzakciós adót, mert bízunk magunkban, hogy úgyis kitaláljuk az ellenszerét. És előbb-utóbb élvezni fogjuk a változást, az új szituációhoz való alkalmazkodást, legyen az bármilyen drasztikus, váratlan, akár övön aluli. Mert mindenre van megoldás, ha a változást kihívásnak, az üzleti élet természetesen velejárójának fogjuk fel. Még ha ilyen irdatlan amatőrséggel irányított gazdasági közegben keletkezett, minden törvényszerűséget, ésszerűséget nélkülöző jelenségek idézik is elő.
A változásképesség fejlesztése ma már létszükséglet. Az életben maradás záloga. Aki erre nem képes, kihullik a rostán. Tönkremegy, beteg lesz, meghal.
Vagy megszökik. Hová? A fiatalok már tömegesen hagyják el az országot, cégek sokasága helyezi ki működési színterét barátságos gazdasági környezetet kínáló országokba.
A változásképesség kifejlesztését választó vállalkozónak pedig azt tanácsolom, hogy jusson el arra a fokra, amikor már élvezi is embertelen, bizonytalan világunkat. Legalább boldog lesz. Mert ahogyan elnézem, a központilag vezérelt kiszámíthatatlanság hosszú időre rendezkedett be Magyarországon.
Demcsák Mária
Az összeállítás a magazinban folytatódik!
