1950-ben, a második világháború után az európai béke megszilárdítása és újabb háború megakadályozása érdekében a szén- és acéltermelés feletti együttes ellenőrzés igénye hívta életre a közösséget, és hat állam 1951 áprilisában, Párizsban aláírta a megállapodást az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, ismertebb nevén Montánunió) létrehozásáról. Bár az ESZAK már régen felbomlott, Európában ma újból előtérbe került a közösségi energiapolitika kérdése, igaz már nem a háborús veszély, hanem a globális klímaváltozás okán. Az EU jövője szempontjából most az a kérdés, hogy sikerül-e a közösség energiafüggőségét csökkenteni, és a lisszaboni szerződésben is megfogalmazott növekedési igényhez szükséges energiatöbbletet fenntartható módon előállítani.

Bár 2004-ben, a Barroso-bizottság felállásakor még úgy tűnt, az energetika továbbra is súlytalan kérdés marad, két év elteltével a helyzet változott. A globális felmelegedés, az egyre növekvő energiaigény és a jövőbeli utánpótlási nehézségek tudatában az unió döntéshozói rájöttek: együttes fellépésre van szükség ahhoz, hogy a közösség számára versenyképes és tiszta energiát biztosítsanak.

Az energia, akárcsak az éghajlatváltozás nem ismer határokat. Ha valamely ország nem ad megfelelő választ a kihívásra, az érint mindenki mást, ha pedig az Európai Unión kívül merülnek fel problémák, azok kedvezőtlenül érinthetik az EU egészét. A közös gondolkodás és fellépés tehát elengedhetetlen. Az EU energetikai biztosa, Andris Piebalgs az elmúlt két és fél évben intenzíven elindult ebbe az irányba, s talán az ő ambiciózus fellépésének és az unió soros elnöki tisztét betöltő Németország sikeres kezdeményezéseinek is köszönhető, hogy 2007. március 9-én az állam- és kormányfők konferenciáján az államfők kimondták: az uniónak egységes energiapolitikára van szüksége.

- Az EU-csúcson a tagállamok vezetői kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2020-ig húsz százalékkal az 1990-es szint alá csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. A klímacsomag elfogadása nagy előrelépés, különösen azért, mert jogszabályi kötelezettség nélkül, önkéntes alapon jött létre. Ez azt mutatja, van politikai akarat a közös európai energiapolitika kialakítására. Az ehhez szükséges jogi hátteret azonban csak a lisszaboni szerződés ratifikálása és életbe lépése teremtheti meg. Addig a vállalások "becsületbeli ügyek" maradnak, a végrehajtás mikéntje pedig a tagállamoktól függ - mondja Tóth János, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Energia Szekciójának elnöke, aki úgy véli, mindenképpen egységes energiapolitikára van szükség ahhoz, hogy a század kihívásaira az unió országai megfelelő és összehangolt választ tudjanak adni.

Az Európai Bizottság ugyanis ebben a kérdésben - miután az energiapolitika tagállami hatáskörben van - európai alkotmányt kiváltó szerződés ratifikálása és hatálybalépése előtt nehézkesen kezdeményezhet jogszabályt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tagállamoknak nincs lehetőségük közös akciókra, mint ahogyan 2007 szeptemberében például megszületett a harmadik energiacsomag, amelynek célja, hogy az energiaszektor végérvényesen átlépjen a monopóliumok korszakából a valódi és fenntartható verseny szakaszába. A csomag értelmében azonban továbbra is tagállami hatáskör az energiatermelés és -elosztás versenypiaci szabályozása.

Atomenergia-aggályok

Szintén közös álláspontra lenne szükség az atomenergiával kapcsolatosan egyre gyakrabban felmerülő kérdésekben. Bár az országok véleménye megoszlik a kérdésben, a nukleáris források jelenleg nem hagyhatók figyelmen kívül. Atomenergia nélkül ugyanis a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vállalt kötelezettségek teljesíthetősége is kérdésessé válhat.

Európában ma 152 reaktorral az atomenergia adja az áramtermelés egyharmadát, ez a részarány azonban - különösen, ha egyes tagállamokban folytatódik az atomenergia visszaszorítása - jelentősen csökkenni fog.

- Annak ellenére, hogy az Európai Parlamentben nő a támogató képviselők száma, és a napirendre tűzött kérdések jelentősége is, a tagállamok eltérő álláspontot képviselnek az "építéstől a leépítésig" - vázolta a helyzetet Herczog Edit a Foratom (European Atomic Forum, az európai atomenergia-ipar érdekében létrehozott brüsszeli központú társaság) új tagállamokat tömörítő szervezetének szeptember 31-én tartott budapesti konferenciáján. Szerinte a kérdésben előrelépést hozna, ha az unió államaiban újraindulna a társadalmi vita az atomenergiáról, és megfontolandó lenne egy európai szintű nukleáris program elindítása is. Az olyan alternatív források, mint például a szélenergia, ugyanis aligha lesznek képesek belátható időn belül 20 százaléknál nagyobb arányban jelen lenni az energiaportfólióban.

A Nemzetközi Energiahivatal adatai szerint a világnak minden évben 32 új reaktort kellene építenie egészen 2050-ig ahhoz, hogy 50 százalékkal mérsékelje az üvegházhatás fokozásáért felelős károsanyag-kibocsátást. Herczog Edit az unió versenyképességére is utalt, amikor rámutatott arra, hogy több mint 20 ország tervezi a nukleáris energia bővebb felhasználását, ám 2035-ben Kína és India fogja birtokolni a világ nukleáris erőműveinek 40 százalékát. A versenyben Oroszország és az USA sem kíván lemaradni.

Amíg azonban a közösségnek nincs minden tagállamra érvényes atombiztonsági direktívája, nehéz az embereket meggyőzni. Talán változást hozhat e téren a bizottság november végi döntése arról, hogy hamarosan a parlament elé terjeszti a nukleáris biztonságról szóló új irányelvet. Ez nem csupán azt segítené, hogy minden állampolgár azonos biztonságot élvezzen, hanem azt is, hogy az atomenergia előállítása és elosztása költséghatékonyabb legyen. Ez pedig a biztonságos európai energiaellátás egyik alapfeltétele. Nem véletlen, hogy az unió alapító atyái egykoron úgy képzelték, a közösség energiaszükségletét atomenergiából fogják fedezni. Pedig akkor még szó sem volt a fenntartható fejlődés dilemmáiról.

Érdekek és ellenérdekek

A gazdaság szereplői ambivalens módon viszonyulnak az energia kérdéséhez, az érdekhatárok áttekinthetetlenek, az energiaszektor és a politika pedig gyakran összefonódik (mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Gerhard Schröder egykori német kancellár jelenleg a Gazprom tanácsadója), és esetenként bizony háttérbe szorul az, hogy most a Föld jövője a tét.

Ebben a játékban az újonnan csatlakozott kisebb országok nehezen tudják érdekeiket érvényesíteni. Ugyanakkor Herczog Edit pozitívan látja Magyarország helyzetét. Szerinte az a legfontosabb, hogy kivegyük a szerepünket a bilaterális és multilaterális szabályozásban, és erősítsük a határokon átívelő szolgáltatás jelentőségét a teljes energiaszektorban. Előtérbe kell kerülnie hazánk tranzitország-szerepének, de emellett fontos az erőműépítés és a beszállítói szerepre való felkészülés is, hangsúlyozta a képviselő az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület "Vitassuk meg a jövőnket" címmel rendezett konferenciáján. Középtávon a nettó energiatermelő pozíció elérését és az ország regionális vezető szerepének megteremtését kell megcélozni. Rámutatott arra is, hogy ehhez sürgős szemléletváltás szükséges.

- Hibás megközelítés, ha az Európai Unió tagjaként továbbra is nemzeti piacban gondolkodunk. A horizont tágasabb, és a megoldást is a regionális piac megteremtésében kell keresni - hangsúlyozta a konferencián.

És ha a kérdés elsikkad?

Az elmúlt néhány évben az Európai Bizottság számos indítványt nyújtott be a megújuló energiák, a tisztaszén-technológiák és a kőolajszármazékok ügyében, idén januárban pedig előterjesztette ambiciózus éghajlat-változási és energiacsomagját. Az elkövetkező hónapokban azonban további lépésekre nem lehet számítani. Késlelteti a döntéseket, hogy a regnáló európai testületek mandátuma 2009-ben lejár, így várhatóan számos kérdés nyitva marad. A közelmúltban az Európai Parlament például elhalasztotta az energia- és klímacsomag vitáját, mondván, megvárja a soron következő EU-csúcsot. A december 10-11-i brüsszeli esemény témái között ugyan szerepel a lisszaboni szerződés, de az uniót ma alighanem a pénzügyi válság, annak várható következményei és a negatív hatások kivédésének lehetséges módjai foglalkoztatják.

- A legnagyobb veszély, hogy a klímaváltozásból eredő hosszú távú hatásokról is megoszlanak a vélemények. A lisszaboni szerződés elfogadásának hiányában akár az is előfordulhat, hogy az energiakérdés előbb-utóbb háttérbe szorul, vagy az aktuális ügyek egy időre elnyomják - véli Tóth János.

Az viszont biztató, hogy az unió nemrég sajtóközleményt adott ki arról, hogy a decemberi poznani ENSZ éghajlat-változási konferencián a bizottság és a tagállamok számos kérdésben sürgetni fogják az előrelépést, hogy gyorsítsák az új globális éghajlat-változási szerződésről szóló tárgyalásokat. Az egyezmény mindenki által osztott jövőképe szerint a fejlett országoknak drasztikusan le kell csökkenteniük 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását. Ráadásul a januárban javasolt éghajlat-változási és energiacsomaggal kapcsolatos tárgyalások az utolsó szakaszban vannak, és az szerepel az Európai Tanács december 11-12-i ülésének napirendjén.

Tóth János mégis úgy gondolja, energiaügyben formálisan a legközelebbi nagy dátum a lisszaboni szerződés életbelépése lesz. És bár egyre több tagállam - legutóbb Svédország - szavazta meg, a pénzügyi válság révén kialakult bizalmatlanság kedvezőtlenül hat a reformszerződés jövőjére is. A kormányok a krízis miatt egyre népszerűtlenebbek egész Európában, ezért egyes vélemények szerint nagyon veszélyes lenne jelenleg népszavazást tartani az európai szerződésről, olvasható például az EurActiv portálon.