Gazsi Attila kapta a Magyar Gazdaságért Díjat

A rangos elismerés odaítélésében komoly szerepet játszott a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének ösztönzésében, ezen belül is kiemelten az atipikus foglalkozatás, mint a nemzetgazdaságot sújtó munkanélküliség felszámolásának egyik lehetséges eszköze fejlesztéséért tett hatékony és eredményes fáradozása.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Még az  év elején a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökségi ülése napirendre tűzte a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességével kapcsolatos tanulmányt, amelyet Chikán Attila – aki egyben a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke is – az elmúlt 25 esztendő analíziseként készített. Az elnökségi vita egyik következtetése az volt, hogy jöjjenek létre munkacsoportok a kkv-k legfontosabb problémáinak megnevezésére, valamint konkrét intézkedési javaslatok kidolgozására rövid és középtávon, amelyeket, mint VOSZ álláspontot eljuttattak a kormány számára, hívták életre VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottság - Növekedési és Foglalkoztatási Munkacsoport, s vezetésével Gazsi Attilát bízták meg.

Gazsi Attila kapta a Magyar Gazdaságért díjat

A munkacsoport a következő állításokat fogalmazta meg, mint alappilléreit a közös gondolkodásnak:

1.      A munkavállalók 2/3-át foglalkoztató kkv szektor fejlesztése, a növekedés és foglalkoztatás - piaci, vállalkozásbarát feltételrendszerű - elősegítése elsősorban az állami hatáskör, ugyanakkor a vállalkozói érdekképviseletek és maguk a vállalkozók tevékeny és eredményes segítségére szorul.

2.      Az állam rengeteg energiát fektet az újraelosztó szerepéből fakadó munkaerő-piaci anomáliák kezelésére, „a munkáltatók átmeneti működési problémáinak kezelésére”, miközben a problémák kialakulásában is jelentős szerepe van, elég a bér (és az ebből fakadó adminisztrációs terhek) 2012. évi jelentős növekedésére gondolni. Elengedhetetlen, hogy a bürokrácia és a vállalkozások adminisztratív terhelése tovább csökkenjen, az ez irányú, lassuló folyamatok felgyorsuljanak.

3.      „A kormány elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése”. Ezzel csak egyetérteni lehet, amennyiben növekedés központú, vállalkozásbarát intézkedésekkel párosul, és nagyobbrészt a vállalkozói szférában valósul meg. 2012-ben azonban a meglévő munkahelyek megtartása is hatalmas eredmény, mivel a vállalkozói szektor stagnálásra számít. Általános cégvezetői vélemény, hogy a sikeres kkv stratégia alapja részben a bizonytalan szabályozási környezethez való rugalmas alkalmazkodási képesség, részben a világgazdasági és Magyarországot sújtó válságra adott adekvát válasz.

Kata, kiva, eva, tao: kinek melyik való?
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára két új adónem jelenik meg jövőre, miközben megmarad az eva: a pénzforgalmi szemléletű kisvállalati adó (kiva), valamint a kisvállalkozások tételes adója (kata).
4.      A fenntartható növekedés eléréséhez elengedhetetlen a kormányzati kiszámíthatóság, az előre látható, tervezhető (és volumenében csökkenő) adózási és járulékfizetési rendszer megalkotása. Ugyanilyen fontosságú a feketegazdaság elleni következetes és határozott fellépés, mivel a jelenlegi, túladóztatott rendszer a szabályszerűen működő cégek versenyképességét, felhalmozási lehetőségeit és piaci helyzetét ássa alá, és köztudottan a foglalkoztatottság ellen hat. A gazdaság minden területén jelenlévő szürke módszerek, a gyakorta tisztességtelen verseny, és az elburjánzó korrupció mind-mind a tisztességes verseny, a növekedés és a felemelkedés gátjai.

5.      A kkv szektor megújulásának igénye aktuálisabb, mint valaha. Az elhúzódó és mélyülő válság, Magyarország befektetői megítélésének romlása, a költségvetés zavaros egyensúlyteremtő lépései, valamint a fogyasztói magatartás ezekből fakadó tartós megváltozása rendkívül nehéz helyzetbe hozta az amúgy is sok sebből vérző vállalkozói kört. Elég olyan dolgokra gondolni, mint a „rendszerváltó” családi vállalkozások utódlási dilemmái, az általános vállalkozói ismeretek, továbbá kkv menedzserek hiánya, időszerűen képzett szakmunkás hiány, a bankok konzervatív finanszírozási politikája, vagy a pályázati rendszer visszásságai.

A növekedési és foglalkoztatási munkacsoport tevékenysége során - Chikán Attila ajánlásait követve - a feladatkörébe sorolható egyedi problémák feltárására és konkrét megoldási javaslataira fókuszált, javaslatait tekintve mind a VOSZ, mind a Kormányzat felé ajánlásokat, ötleteket dolgozott ki. Ezek közül az alábbiak emelkedtek már törvényerőre: az EVA további megtartása, a pénzforgalmi szemléletű adózás visszaállítása a kisebb kkv-k esetében (ebből lett a KIVA és a KATA), az új Mt. szükséges módosításai.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo