Tapasztalatok a bankinformatikáról

A jelenlegi Kereskedelmi és Hitelbank tavaly július 1-jén a korábbi K&H és az ABN Amro egyesülésével jött létre. Mind a két bankról elmondható, hogy kellően heterogén infrastruktúrával rendelkezett az informatikai területen.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ez elmondható az üzleti alkalmazásokról, illetve azokról a platformokról (hardver-, szoftver platformokról is), amin ezek az alkalmazások futnak. 2000 végén hozták meg a tulajdonosok azt a döntést, hogy a két bank egyesítse tevékenységét Magyarországon, és július 1-je volt 2001-ben a jogi egyesülésnek az időpontja, amikortól azonnal, és az első naptól kezdve érvényes volt már az egyesült bankra az összes felügyeleti, nemzeti banki, illetve PSZÁF előírás, jelentéstételi kötelezettség. Körülbelül egy fél évünk volt arra, hogy megoldást találjunk ezeknek a jogszabályi kötelezettségeknek a teljesítésére. Mivel ezen kívül a feladaton kívül még egyéb is volt ebben az időszakban, összesen 130 projektet indítottunk az egyesülés megvalósítására. Az az információigény és előírástömeg, ami a bankok kötelező jelentésére vonatkozik, csak kis részben esett egybe a belső menedzsment, illetve a tulajdonosok által meghatározott információigényekkel. Prioritást kapott az, hogy a jogszabályi kötelezettségeinknek megfeleljünk, maga a minőséghatékonyság ebben az időben nem volt elsődleges a többi egyéb feladat mellett.

A korábban a két bankban nagyrészt manuális eszközökkel és folyamatokkal történő jelentéskészítést összetoltuk, és július 2-től már az eredményeit is sikerült a szükséges helyekre eljuttatnunk. Az eredeti terveinkben és az informatikai stratégiánkban szerepelt, hogy amint ezeken a rövid távú feladatokon túl vagyunk, egy általános adattárház-építésbe kezdünk. Az adattárháznak az első funkciócsoportjaként a kötelező jelentéseket kezeltük, tehát az átmeneti megoldásokat az általános megoldásnak a keretében kívántuk kiváltani. Időben a tavalyi év végére, az idei év elejére jutottunk el oda, hogy erőforrásokat is tudunk az adattárház-építésre allokálni, viszont a közben eltelt fél évben, tehát a jogi egyesülés és a tavalyi év vége között eltelt időben kiderült, hogy sem minőségben, sem időzítésben, sem hatékonyságban azok a módszerek, amiket mi átmenetinek szántunk, tovább már nem tarthatók. Tavaly év végén jutottunk el arra a felismerésre és döntésre, hogy rövid távú, de a félmanuálisnál korszerűbb megoldásra van szükségünk. Mivel addig magával az adattár-építéssel túlságosan nem tudtunk foglalkozni, és ez akkora feladat, hogy egy-másfél éven belül konkrét eredményekre – pláne, hogyha annyira nulláról indulunk, mint ahogy ezt a bank tette –, nem lehet jutni, ezért egy olyan megoldást kellett keresnünk, ami ideális esetben hasonló technológiát használ, mint amilyen irányban egyébként adattárház vonalon szerettünk volna menni, és rövidebb idő alatt konkrét megoldásokat is hoz. Ekkor egy hivatalos tender történt tavaly év végén, november-december környékén, és azt kellett, hogy tapasztaljuk, hogy ezeknek az általunk felállított kívánalmaknak jelenleg ma Magyarországon egy rendszer, illetve az ahhoz kapcsolódó tanácsadó partner-szállító tud megfelelni. Ekkor választottuk a Prizma-rendszert, illetve indítottuk el magát a megvalósítási projektet a Classysszal.

A projekt két fázisra bomlik. A véghatárideje szeptember 30. Addigra tűztük ki magunknak azt, hogy az összes külső jelentést már ebből a rendszerből szolgáltassuk. Volt egy, a felügyeleti szervek által ránk rótt rövidebb határidő, ami a befektetési szolgáltatáshoz kapcsolódó jelentésekre vonatkozott. Ez az a kör, ahol a leginkább részletezett, legnagyobb volumenű adatokat kell szolgáltatnunk és a lehető legtöbb felé is, mert itt a Nemzeti Bankon és felügyeleten kívül ÁKK, Keler is adatszolgáltatást vár tőlünk.

Úgy ütemeztük magát a projektet, hogy ezeknek a jelentéseknek a megvalósítása legyen az első fázisban. A szükséges fejlesztések elkészültek, és a jelentéseket már a rendszerből állítjuk elő. A hátralévő idő feladatai közé tartozik a többi jelentésnek a megvalósítása. Mindenképpen előny, hogy ezzel párhuzamosan elinduló adattárház-építéshez technológiában, architektúrában ezt a rendszert a későbbiekben kapcsolni tudjuk majd.

A prioritások átrendeződtek, tehát ha ezt a projektet sikeresen végigvisszük, akkor egy általános megoldásba történő integrálás időben kitolódik, hiszen prioritásban vannak ezt megelőző MIS, CRM, ügyfélszegmentáció, marketing típusú feladatok, ahol a jelenlegi megoldások által szállított információtömeg és az üzleti igények között nagyobb a különbség, mint remélhetőleg a projekt végén a kötelező jelentések esetében lesz.

Voltak bizonyos elvárásaink a rendszerrel és a szállítóval kapcsolatban. Van ezek között egy minimális elvárás, ez alapvetően a technológiának az ismerete, illetve a projektek menedzselése, ez projektvezetéshez kapcsolódó képességek voltak. Itt az lett volna számunkra a meglepetés, hogyha negatívak a tapasztalataink, viszont ahol őszintén szólva kételyeink voltak, hogy mit is fogunk kapni, hiszen korábban a banknak a Classysszal szorosabb kapcsolata nem volt. Ez a banki tevékenység üzleti oldalának az ismerete, illetve a konkrét vonatkozó jogszabályoknak és a jogszabályi előírásoknak az ismerete. Más területeken szerzett tapasztalataink azt mutatták, hogy nagyon sokan állítják magukról, hogy ezekkel a képességekkel, ismeretekkel, tapasztalatokkal bírnak, de sok esetben a munkavégzés során kívánják ezeket az ismereteket megszerezni, és a banktól megtanulni, ami nyilván működőképes is lehet, de mindenképpen egy kevésbé hatékony és hosszabb folyamatot eredményez a megvalósítás. Kételyeink nem igazolódtak be. Azt tapasztaltuk, hogy ami ígéretként és lehetőségként vagy egy pozitív képként felvázolásra került, azt a projekt során is tudta a Classys bizonyítani és szállítani. De azért ezt még elkiabálni nem szeretném, mert még elég sok hátra van a projektből, és az eddigi hozzáállást szeretném a továbbiakban is látni.

A jelentésszolgálati terület két munkatársat köt le. Ezen a területen a bank nem rendelkezik azzal a belső szaktudással, szakértelemmel, amivel – hadd mondjam azt, hogy az összes egyéb területen rendelkezünk -, tehát azt hiszem, hogy ezt mindenképpen szükséges volt magunknak is bevallani akkor, amikor elindítottuk magát a megvalósítást. Az erőforrásokat is úgy szabtuk meg a szállító felé, hogy az elvárások egy átlagos bevezetés elvárásainál nagyobbak voltak. Magyarul, amennyire lehetett a szakmai munkának a jelentős részét tőlük vártuk. És ezt tulajdonképpen szállítani is tudták. Ezen kívül az informatikai oldalon is nyilván jelent ez erőforrásokat a bank részéről. Ez az általunk szándékoltnál sajnos nagyobb, ez alapvetően abból fakad, hogy nagy számú rendszerrel rendelkezünk, tehát maga az információátadás sok oldalról érkezik.

Számunkra ez a rendszer és az ahhoz kapcsolódó megvalósítás miben jelentette a legtöbbet? Egy önálló és elkülönült célalkalmazás, illetve egy teljesen általános nulláról felépített rendszer között a Prizma rendszer pont azt a szerencsés középutat találja meg, ami még kellő nyitottságot tartalmaz a jövőre vonatkozóan, és csökkenti a sikertelen megvalósításnak a kockázatát.

Dr. Geiszl György, Kereskedelmi és Hitelbank Rt.
Elhangzott a Budapest Kongresszusi Központban tartott bankinformatikai szakmai napon május 23-án.


II. rész
III. rész
Jelentésszolgálati adatpiac kialakítása a pénzintézeteknél
Jelzálogbanki számlavezetési tapasztalatok
2002. május 24.
Az internet és mobil banking rendszerek fejlődése

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo