Mindenki látott már a Földet éjszaka ábrázoló műholdfelvételt, amelyen a nagyobb városok, sűrűn lakott régiók ragyognak az éjszakában. A NASA "Suomi NPP" műholdja 2011 óta küldi látványosabbnál látványosabb képeit a földkörüli pályájáról, azonban a figyelmes szemlélő változásokat vehet észre a néhány évvel ezelőtti felvételek és a legfrissebb, 2011 végén készült képek között.
Az egyik legfeltűnőbb az Észak-Dakota és Kanada határvidékén feltűnt hatalmas kiterjedésű fényfolt. A terület gyakorlatilag lakatlan, (Észak-Dakota kétszer nagyobb Magyarországnál, ám csak alig 650 ezer főre tehető a népessége) mégis, egy New York méretű városhoz hasonló fényerővel ragyog az éjszakában. Ez az egyik, talán a leglátványosabb jele az Egyesült Államokban felfutó palagáz és nehézolaj kitermelésnek. Mint azt az Energiainfo is megírta, a nem hagyományos kitermelés elterjedésével az Egyesült Államok az észak-dakotaihoz hasonló olaj- és gázmezők megcsapolásával vált a világ legnagyobb fosszilis üzemanyag-importőréből a legnagyobb kitermelővé.
Az olajcégeknek - szemmel láthatóan - egyelőre nem áll érdekükben az értékes energiahordozó földgáz befogása és elszállítása, és a szabályozó hatóságok sem kényszerítik erre őket - holott a „fáklyázás” rettenetes környezeti katasztrófákat okozhat, amit a világ egy másik pontján már a saját bőrén tapasztalhat a lakosság.
Nem csak Észak-Dakota ragyog az olajfáklyáktól
Afrikában is izzik egy régió: a Niger folyó deltavidéke. A valaha legendás szépségű deltavidéken a hatvanas, hetvenes években kezdődött meg az ipari mértékű olajkitermelés, így az ország hirtelen a kontinens legnagyobb olajexportőrévé nőtte ki magát. Ehhez azonban eddig példátlan méretű környezeti katasztrófa társult.
A Niger deltában ugyanis idestova negyven éve éjjel-nappal lobognak a gázfáklyák, némelyik lángcsóva 30 méteres magasságig csap fel, miközben az eget fekete koromfelhők sötétítik el, az esők pedig olyan savasak, hogy átrágják a bádogtetőt is. Környezetvédelmi szervezetek és a helyi lakosság képviselői évek óta szorgalmazzák, hogy a nigériai kormányzat hagyjon fel az őrülettel. Hiába: a nigériai nemzeti jövedelem túlnyomó része az olajexportból származik, éves szinten ez óvatos becslések szerint is 56-60 milliárd dollárt ( 11-13 ezer milliárd forintot) jelent. Ebből az óriási pénzösszegből mindössze egy, azaz 1 milliárd dollár áramlik egy nemzeti fejlesztési alapba, amely az olajkitermelésből származó bevételeket más, a gazdaságot és az életszínvonalat fellendítő beruházásokba áramlana át és juthatna belőle környezetvédelemre is.
Pedig a szennyezés nem „csak” a fajgazdagságáról híres deltavidék élővilágát fenyegeti, hanem azt a harminc millió embert is, aki - ugyan a területen él, – egy dollárt sem lát a mesés olajmilliárdokból. Ezek az emberek, habár a világ egyik édesvízben leggazdagabb területén élnek, alig-alig jutnak ivóvízhez. A talajvíz benzoltartalma messze az egészségügyi határérték felett van, a folyóágak olyan savasak, hogy halak is alig élnek benne, az esővíz pedig fekete a koromtól. Már ha esik egyáltalán: a Niger deltát ugyanis korábban szokatlan száraz időszakok sújtják. A korom- és porfelhő mintegy harangként fogja be a meleg levegőt, amely így nem tud felemelkedni, így mind ritkábbá válnak az ökoszisztémát éltető esőzések.Hogy keletkezik?
A kőolaj kitermelése során mintegy 1000 liter olaj mellett 6-800 köbméter földgáz is a felszínre jut. A földgázt leválasztani, tárolni és a fogyasztóhoz juttatni az olajcégeknek túl sok költséget emésztene fel: így történhet meg, hogy évente 150 milliárd köbméter földgázt fáklyáznak el a légkörbe: ez Magyarország éves fogyasztásának több mint tízszerese, piaci értéken meghaladja a 40 milliárd dollárt. Csak az elfáklyázás miatt az olajcégek tehetők felelőssé a világ teljes szén-dioxid kibocsátásának két százalékáért. Ez több mint 77 millió gépkocsi éves kibocsátása (ennyit gépkocsit gyártanak évente a világon). Az égetés során pedig nem csak szén-dioxid keletkezik, hanem por, korom, kén- és nitrogénszármazékok, nehézfémek amelyek súlyosan károsítják mind az embereket, mind a környezetet. És még ez a jobb megoldás: a földgáz ugyanis javarészt metánból áll, amely 23-szor erősebb üvegházgáz, mint a szén-dioxid.
A Niger deltavidékén a következmények különösen súlyosak. Itt találhatók Afrika legnagyobb mangroveerdőségei, egy fákból, iszapból és vízből álló áthatolhatatlan labirintus. A sűrű erdőségek miatt a régió egészen az ötvenes évekig érintetlennek számított: ám akkor jöttek az olajkitermelők. Utak épültek, fúrótornyok nyúltak az ég felé és hamarosan a fáklyák tüze is fellobbant. A Világbank által megbízott kutatócsoport, amely a fáklyázás során elpazarolt földgázt is monitorozza, úgy véli, hogy évente a világon elégetett mennyiség tizedét, 15 milliárd köbméter földgázt fáklyáznak el Nigériában.
Ugyan a Niger deltájában szenvednek a fáklyázástól leginkább az emberek, a legnagyobb „égető” nem más mint Oroszország. Miközben az igencsak drága orosz gáztól függ fél Európa, az orosz olajcégek 2011-ben nem kevesebb, mint 50 milliárd köbméter gázt fáklyáztak el. Pedig Oroszországnak mind a szükséges technológiája, mind az anyagi forrásai megvannak ahhoz, hogy megálljt parancsoljanak a pazarlásnak. A kőolaj-kitermelés során kilépő földgázt lehetne vezetékben szállítani az európai partnereknek, cseppfolyósítani vagy akár visszapumpálni a lyukba, így még a nyomás is növelhető lenne a furatban és több kőolajat lehetne kinyerni.
Azonban a Gazprom oroszországi monopólium-helyzete megakadályozza ezeket a kezdeményezéseket: a gázóriás csak rövid időre és igen drágán engedélyezi az olajkitermelő cégeknek a gáz szállítását, vagy nagyon alacsony vételi árat kínál az így kinyert nyersanyagért. A beruházás így nem térül meg az olajkitermelőknek, és Szibériában is – ugyanúgy, mint a Niger deltában, vagy Észak-Dakotában a tájkép részei maradnak a lobogó olajfáklyák.
